Írta: Nam Hari Kaur 

Fordította: Arató Mónika (Simrat Kaur)

 

Március hónap a változás és a lehetőségek gyors sugáráramlását hozza az életünkbe, és hasznosíthatjuk a tavasz emelő energiáit néhány stratégiai tippet és tanácsot szem előtt tartva.

A március 3-as száma a pozitív elme, a kreativitás, az étel, a társadalmi ismeretterjesztés, a humor témáit jeleníti meg, és a tudásét, hogy mikor állj meg és pihenj. Az inga erősen kilenghet ebben a hónapban, mivel negatív polaritásában a 3-as szám a harag, az aggodalom és a nyomás alatt történő önpusztításra való hajlam. Nézzünk meg néhány megoldást, amelyek segítenek az utca napos oldalán maradni.

Az étel valóban nagy kérdés most, mivel a 3-as szám az ételt képviseli, és azt, hogy hogyan választunk önmagunk táplálásában.  Vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzed, hogy hirtelen, nagy mennyiségű ételt kell elfogyasztanod, mint puffert a bolygó aurikus mezején keresztül gördülő érzelmi hullámok intenzitására.

A 3-as szám a máj és a cukor anyagcseréjét jelöli, ezért amikor a 3-as negatívvá válik, el akar téríteni a reggeli sétád alkalmával, hogy elhaladhass a háztömb minden pékműhelye mellett.  Úgy érezheted, hogy a fahéjas csiga vonzó illata hívogat, mivel a legjobb szándékod minden sérülékeny résébe betalál.  Folyamatosan gyorsítod a tempódat, miközben a kezedben tartod a keto-protein rudad szétmorzsolódó maradványait.

A történet tanulsága az, hogy a hónap folyamán bölcsen készíts étkezési tervet, mert lesz idő, amikor megpróbálhatsz igazolni egy-egy érzelmi furcsaságot. Például: “A barátom / barátnőm épp most hagyott el, így egy tucat fánk elfogyasztása teljesen logikus válasz erre.”

Nos … talán nem. Nézzünk meg néhány más lehetőséget, mielőtt orrig merülnénk a glükózfelejtésbe.

Fogd az iPododat vagy bármilyen zenei eszközödet, ragadd meg azokat a tornacipőket, és szaladj ki a szabadba. Tekerd fel a hangerőt, és kezdj el énekelni az aktuális szívfájdalmad panaszával. Kit érdekel, ha az emberek őrültnek gondolnak, te épp a májadat óvod ezzel!

A lényeg az, hogy meg kell próbálnod gyorsan reagálni, és mozgatni az energiáidat, hogy ne stagnáljanak. Amint valamilyen érzelmi lehúzó erővel találkozol, egy ideig úgy érezheted, hogy elakadtál. Néha valamilyen cukros és szénsavas ital elfogyasztása kielégítheti az édesség iránti vágyadat, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a víz elem egyensúlyba kerüljön a testedben.

Elmehetsz a helyi kisboltba, vagy elkészítheted otthon saját gyógyszeredet. Egy igazán jó csemege, amelyet könnyű elkészíteni, a csokoládés tojáskrém. Végy egy magas poharat, önts bele egy fél csésze tejet, 3 vagy 4 púpozott evőkanál csokoládé szirupot, majd adj hozzá lassan szóda vizet. Pezsgő, krémes, finom frissítő, amely megtöri az anyagcsere-halálspirált, amely felé eredetileg tartottál.

A 3-as szám a Tűzelem, és dupla 3-asok vannak a mixben mind a hónap, mind az ajándék számra nézve (az ajándék az év utolsó két számjegye, 2 + 1 = 3). Ha összeadjuk a hónap számát és az ajándék számot, akkor egy teljesen új számhoz jutunk – a Szív számot. A márciusi szívszám 6, és a 6-os is Tűzelem. Szóval, rengeteg forróságot kapunk ebben a hónapban, és ahogy a mondás tartja: „Ne játssz a tűzzel!”

A Tűz Elem fontos; nélküle nem tudnánk megemészteni az ételt, vagy melegben lenni télen. Feltüzeltek lehetünk bizonyos dolgokkal kapcsolatban jó értelemben véve, és villámgyorsan elvégezhetünk egy-egy feladatot. Amikor a Tűz elem nincs egyensúlyban, durva szavak hangzanak el szinte érzelmi napkitörésként, így a másik ember úgy érzi magát, mintha megégett volna.

Jó megoldás a Tűzelem kiegyensúlyozására ebben a hónapban a Sitali Pranayama. Egyszerű, könnyű és rendkívül hatékony. Mindössze napi 3–5 perc megmentheti a napodat, mivel hatékonyan csökkenti a haragot és a frusztrációt.

Másik megjegyzésként vessünk egy pillantást a világűrre. A Marson februárban leszállt a Perseverance Rover. 2,4 milliárd dollárba (sok pénzbe) került az Egyesült Államoknak, hogy megalkossa, és elküldje egy másik bolygóra. Elsődleges funkciói közé tartozik a Mars időjárásának ellenőrzése és talajmintavétel.

Az űrkutatás mellett állok, ezért nem a Nasat kritizálom közvetlenül. Hajrá tudósok!

Amit megkérdőjelezek, az mindezek időzítése. Az elmúlt években a tömérdek hátrányos helyzetű rászoruló ember minden zűrzavarára vajon jobban el lehetett volna költeni ezt a pénzt? Mennyire örülne minden texasi ember, ha tudná, hogy az északi-sarkvidéki fagy- katasztrófa után kifizetik a fűtési számláikat?

Továbbá, miért ne használhatnánk mindazokat a nagyszerű Nasa-elméket azokra a problémákra, amelyekkel az emberek a Föld bolygón szembesülnek, a Mars időjárási jelentése helyett? Mert senki nem megy a közeljövőben a Marsra. Ez nem rakétatudomány … vagy mégis?

A március 3-as száma kreativitásra és dobozon kívüli gondolkodásra ösztönöz bennünket. A pozitív elme és az alkalmazott kreativitás bármilyen problémát megoldhat. Nézzünk meg egy másik példát. A New York-i Staten-szigeten van egy étterem, Enoteca Maria néven. Ennek a létesítménynek az a varázsa, hogy 10 olasz nagymamából álló alapcsoport irányítja, akik váltakozó műszakban vannak az étteremben. Minden nagymama vagy „Nonna”, ahogy hívják őket, regionális specialitásokat készít a kijelölt főzési napon. Így mindenki friss és pontos marad!

Amikor a járvány miatt az összes éttermet bezárták, a Nonnák felkötötték kötényeiket, és munkához láttak. Kidolgozták a házi készítésű olasz szószok sorozatát, amelyek online lehet elérni, és most lekerülnek a polcokról, hogy teherautókon kiszállítsák őket világszerte. Üzleti tevékenységet folytatnak és virágoznak, és boldog ügyfeleik vannak.

Amit én javaslok az az, hogy úgy mint a Nonnák, csinálj valami kreatív dolgot. A márciusi szívszám 6-os, a 6-os szám pedig az ima és a projektív psziché ereje. A 6-os szám a szeretet, a család és a közösség, ezért megkérdezheted magadtól: „Mit szeretek, és mi fog örömet szerezni másoknak is?”

Van még pár hónapunk, amíg a korlátozások elviselhetőbbek lesznek, ezért ne égessük el magunkat haragban és csalódottságban. Amikor ki kell eresztened a negatív érzéseket – szellőztesd ki magad, engedd el őket. Ez is nagyon jó terápia lehet. Majd csoportosítsd újra az  energiáidat, és hozd létre a hatékony cselekedet és átalakulás fókuszpontját. Kezdheted valami oly egyszerű dologgal, hogy azt mondod: “A fény hatékony, kreatív és együttérző lénye vagyok, és az Egyetemes Intelligencia vezet és támogat.”

A magasabb jóindulatú erők kegyelme vezessen, és tartson meg minden alkotó törekvésedben. Találd meg a szíved békéjét és örömét!

Sat Nam

Send this to a friend