Amire most az Aranykorba lépve a leginkább vágyunk az az, hogy magunk mögött hagyhassunk mindent, ami szenvedést jelent számunkra, és megérkezhessünk a boldogságba, a felszabadult örömbe, és a könnyedségbe, és hogy az elkülönültség helyett, ami leginkább jellemezte tapasztalásainkat itt a Földön, az egységet és a szeretetet élhessük végre. Sokan érzik úgy, hogy bár ők sok mindent megtesznek egyéni szinten, az emberi társadalom, a külső körülmények, amiben élünk, mégsem változnak. Valóban, kissé lassúnak tűnhet a változás, de mégis minden folyamatosan átalakulóban van. Az életünk, sorsunk egy élő rendszer, amely nem mechanikusan működik, hanem egy élő organizmusként követ minket a változásban. Érdemes hát továbbra is elsősorban arra figyelnünk, hogy mi magunk hogyan változhatunk annak érdekében, hogy a világ is olyanná váljon, amire vágyunk.

Milyen érzés az, amit tapasztalni szeretnénk? A szeretet megélése általában egy finom, meleg érzéssel jár a szívünk környékén. Ezt a belső tüzet, a lelkesedés, a hála, a szeretet melegét érdemes ébren tartanunk, ha a világban is többet szeretnénk belőle tapasztalni. A természet működését figyelve csodálatos segítséget kapunk a belső világunk, belső törvényeink működésének megértéséhez is. Tégy egy próbát te is velem, ha van kedved. Gyújts meg magad előtt egy gyertyalángot, és figyeld meg, milyen tulajdonságai vannak a tűznek, a lángnak!

Melegséget és fényt áraszt magából, jó mellette elüldögélni, megpihenni. Ha tűz mellett ülünk valahogyan az idő érzékelése is megváltozik. Tábortűz, kandallótűz mellett az emberek szívesebben nyílnak meg egymásnak és beszélgetnek, „ ráérősebbek” lesznek. A lángot a levegő élteti, belső tüzünk is szoros összefüggésben áll a levegővel, amelyhez a lélegzetünkön keresztül jutunk. Mikor nyugodtak vagyunk, hosszú, mély lélegzeteket veszünk. Minél több belső terhet cipelünk, annál rövidebb, felszínesebb belégzéseket végzünk, nincs is elég oxigén a belső tűz ébrentartásához. Minél kevesebb lelki teherrel érkezünk meg egy új szituációba, annál több lélek(g)zethez jutunk, annál nagyobb a belső tüzünk, annál többen gyűlnek fényünk köré, hogy szeretetünkben melegedjenek. Jól ki van találva a természet rendje, érdemes ráhagyatkozni, támogató energiáit használni az életünk jobbra fordításának érdekében is.

Ilyenkor év elején furcsa, hideg- rideg energiák vesznek minket körül. Legszívesebben bevackolnánk magunkat a meleg szobába a kandalló mellé, és pihennénk, befelé figyelnénk, hogy ráismerhessünk mindarra, ami újjá kíván bennünk születni. A belső utazásoknak, a régi dolgok elengedésnek, a súlyok lerakásának most van itt az ideje, és annak is, hogy kijelentsük, mit szeretnénk helyettük megtapasztalni az új évben. Minél őszintébbek vagyunk önmagunkhoz, és másokhoz, annál több tehertől szabadulhatunk meg, és annál szabadabban lélegezhetünk, annál inkább a szeretetet élhetjük a félelem helyett.

Szeretettel várlak február 7- én, csütörtökön a személyes, Újholdas

 

Valóságteremtő Mátrixgyógyításon.

A Valóságteremtő Mátrixgyógyítás támogatja a régi érzelmi, gondolati minták elengedését, új dolgok elindítását, és az új szándékimpulzusok kiküldését az Univerzum felé.

Várlak téged szeretettel:

  • ha bármilyen testi vagy lelki betegséget szeretnél elengedni
  • ha át szeretnéd alakítani egészséggé és életerővé
  • ha régóta azonos mintákat ismételgetsz a párkapcsolatodban, és ezt már többet nem így szeretnéd tenni
  • ha meg szeretnéd tapasztalni a valódi szerelmet
  • ha sikeresebb, és boldogabb szeretnél lenni
  • ha valami régóta nem sikerül, amit szeretnél
  • ha javítani szeretnéd a kapcsolataidat
  • ha anyagi bőséget szeretnél teremteni
  • ha új képességekre szeretnél szert tenni
  • ha több életerőt, és energiát szeretnél magadban megtapasztalni.

Az egyéni ülések kb. 1 és negyed órásak, előre bejelentkezés szükséges.

Következő időpont: Február 7. csütörtök

  • 10.30 órától 11.45-ig
  • 13.00-tól 14.15-ig

A Valóságteremtő Mátrixgyógyítás díja most kedvezményesen 15 000 Ft helyett annyi, amennyit 8 000 és 15 000 Ft között jó szívvel rá tudsz szánni.

Kérlek, részvételi szándékodat jelezd itt, a tárgy mezőbe beírva: MÁTRIX.

E-mailben tájékoztatlak a helyszínről és a részletekről.

Az emberek támogatásában a változások közepette nagy szerepe van azoknak, akik gyógyítói képességeikkel szolgálják az emberiség tudatosságának fejlődését. Olyan időket élünk, amikor a gyógyítói képességek ébrednek, és szükség is van rájuk, hisz az emberiség egy hatalmas tudati és spirituális ugrás előtt áll. A változás már zajlik, és most lehetőségünk van megtisztulni, régi gondolkodási, érzelmi és viselkedési mintákat magunk mögött hagyni, annak érdekében, hogy megérkezzünk egy magasabb rendű tudatosságba, amelynek alapja a szeretet.

A gyógyítást a legmagasabb szinten lehet végezni, ha a gyógyítás célja, hogy a gyógyulás a Lélek szintjéről induljon, emelve a gyógyító és a gyógyítandó tudatosságát, elősegítse a személyiség integrációját a Lélekkel, és ezzel átjárhatóvá tegyen minket a Fénynek, mely elhozza a gyógyulást fizikai, érzelmi, gondolati és lélek szinten, és lehetővé teszi a teljes és boldog életet ebben a földi dimenzióban.

„A Lélek egészsége az emberi tapasztalás igazi célja. Minden ezt szolgálja.”- Gary Zukav

 

Intenzív gyógyítói kurzus indul

2013. március 24-én.

A gyógyítói kurzus időtartama: 3 hónapon belül, 8 hétvégi (vasárnapi) időpontban fogunk találkozni.

A gyógyítói kurzus során az alábbi tematika szerint haladunk:

  • A gyógyítás elméleti és erkölcsi alapjai
  • Élet az 5 dimenzióban
  • Ezoterikus gyógyítás
  • Az ember energiaközpontjai
  • Diagnózis a 7 sugár segítségével
  • Csakrák és tudatosság
  • Étertest érzékelés
  • A Lélekdimenzió
  • Lélekösszekapcsolás
  • Személyiségintegráció
  • Az intuíció szerepe a gyógyításban
  • A halál folyamata
  • Energiagyógyítás
  • Ismerd meg magad, mint gyógyítót
  • Gyógyítás térben és időben
  • Valóságteremtő mátrixgyógyítás
  • A különböző gyógyító technikák megfelelő alkalmazása

Figyelj! Kedvezmény!

Ha a részvételi szándékodat január 30- ig jelzed, és befizeted az első két találkozó részvételi díját, akkor a z első két nap részvételi díjából jelentős kedvezményt kapsz!

A Gyógyítói kurzusról itt olvashatsz bővebben! 

 

Szeretettel várlak!

Arató Mónika

 

Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

 

Send this to a friend