A múlt héten elindult a Belső erő meditációs iskola újabb csoportja, így már hatodszorra élhetem át, hogy létrejön egy tanulni- fejlődni-meditálni vágyó emberekből álló, szeretetteljes csoport. A résztvevők életének aktuális történései között mindig felfedezhető néhány közös vonás, nem történt ez másképp most sem. Meséltem a csoportnak arról, hogy a lélekfejlődésben hét évente következik be egy újabb lehetőség, hogy kvantumugrást élhessünk meg a saját életünkben. Így- mondtam- biztos vagyok abban, hogy a jelenlevők közül sokan állnak éppen egy hetes születésnapi évforduló előtt. A résztvevők végül annyira kíváncsiak lettek, hogy tettünk egy gyors körkérdést, hogy ki hány éves, és láss csodát, kiderült, hogy tényleg így van.

Ha tehát 21, 28, 35, 42, 49, 56, 63, vagy 70. életévedet fogod a közeljövőben betölteni, akkor számíts rá, hogy a születésnapod után következő évben nagy esélyed van rá, hogy sokkal közelebb lépj önmagadhoz, és hogy az életed elinduljon a Teljesség felé. A jeles születésnapok előtt 2- 3 évvel már érezheted, hogy valami változik, ha pedig eddig nem voltál ebben ennyire tudatos, akkor utólag fedezheted fel, hogy e születésnapok körül mennyi minden minősült át. A következő hét év tehát arról szól, hogy belépve egy új dimenzióba, értsd és éld a lelked minőségét, és választásaidon keresztül közelebb lépj valódi önmagadhoz.

Ha te is ilyen évforduló előtt állsz, és érzed a lelked hívását, hogy tanulj, fejlődj, megszabadulj a régi mintáidtól, és felszabadíts a lelked, hogy megtapasztalhasd a boldogságot, és a teljességet, akkor ne habozz. Kövesd a hívást!

Ha szeretnél megpihenni, megtisztulni, felfényesedni, és támogató- építő környezetben átgondolni a szándékaidat a legfontosabb életterületeid vonatkozásában, akkor szeretettel várunk a

„DNS transzformáció”

Sejtátalakító, gyógyító, hálaadó elvonuláson a Teljesség jegyében

2012. december 1-2.

Ezen az elvonuláson hálát adunk a 2012-es évért, meggyógyítjuk magunkban azt, ami még gyógyulásra vár, és újra fogalmazzuk a szándékainkat az év hátralévő részére, és az elkövetkező évek változásaira vonatkozóan. 

Mikor spirituális eszközöket használunk saját tudatosságunk növelésére, és a bennünk élő isteni mag felfedezésére és kibontására, akkor valójában transzformáljuk magunkat. Átalakítjuk a gondolatainkat, érzelmeinket, és a fizikai testünket is. Ez még akkor is így van, ha bár használunk spirituális eszközöket, de mindezt különösebb tudatosság nélkül tesszük a fizikai szint tekintetében.

Meditációval képesek vagyunk az agyunk működésén, sőt még a szerkezetén is változtatni. Ezzel a területtel a neuroteológia foglalkozik. De nem csak az agyunkon tudunk változtatni, hanem tudatosságunk változása képes DNS láncunkat is transzformálni.

Az elvonulás ideje alatt a transzformáció tudati, érzelmi és fizikai szinten is történik, amely képes átalakítani a sejtjeink rezgését és a DNS-ünket. Az elvonuláson 9 szent szanszkrit mantra zengetésével fogjuk transzformálni önmagunkat, tudatunkat, érzelmeinket és sejtjeinket.

A mantrák mágikus, gyógyító, védelmező és felszabadító dallamok. Több ezer éve használják őket a keleti misztikus tradíciókban a test vitalizálására, a belső nyugalom és a szent célok eléréséhez. A hang és a lélek orientált zene képes gyógyítani a testet, megnyugtatni az elmét, az emóciókat, megnyitni szívet, és a szent szavak képesek kitárni a kapukat más dimenziókba. Az egyik legeffektívebb eszköz a személyes transzformációhoz, és a legjobb gyógyító az érzelmi és pszichoszomatikus nehézségekre. Minden mantrának megvan a speciális célja, mindegyik inspirál, és segíti az összeköttetést más dimenziókkal.

Az elvonuláson megismerkedünk egyenként a mantrák jelentésével, céljával, megtanuljuk őket zengetni, megismerjük mindennapi használatuk módját, és hogy hogyan képesek átalakítani az életünket. Segítségükkel kibontjuk többdimenziós lényünket.

A kiválasztott mantrák az alábbi életterületek, képességek javulását segítik elő:

  • egészség
  • életerő
  • anyagi biztonság, bőségteremtő képesség
  • siker a hivatásunkban
  • családi kapcsolatok harmonizálása
  • szerelem bevonzása, és kiteljesítése
  • térérzékelő képesség, finomenergiák érzékelésének fejlesztése, otthonunk harmonizálása
  • szeretetteljes emberi, baráti kapcsolatok kiépítése
  • saját, többdimenziós lényünk kibontása, és megélése

A mantrák zengetése közötti időben kapcsolódunk a Természettel, lélegzünk, rövid kirándulásokat teszünk, illetve körtánccal harmonizáljuk a testünk energiáit.

A záró nap utolsó mantráját hálaadásként zengetjük el.

Az elvonulás időpontja:

2012. december 1-2., szombat- vasárnap 10-től 18 óráig

Az elvonulás helyszíne:

Budapest. A helyszínt később jelöljük meg pontosan, és a jelentkezés után, visszaigazoló levélben adjuk meg minden jelentkező számára.

Az elvonulás részvételi díja:

13 000 Ft/ nap, összesen 26 000 Ft a két napra. Az elvonulás díja tartalmazza a programokat két napra, és a képzéshez kapcsolódó írásbeli anyagokat.

Kedvezmény!

Ha jelentkezésedet október 23-ig jelzed, akkor számodra a részvétel a két napra csak 19 000 Ft.

Jelentkezésed a részvételi díj 50%- ának befizetésével válik érvényessé.

Korlátozott számban tudunk jelentkezőket fogadni, így jelentkezéseddel a helyedet is biztosítod!

Jelentkezni itt tudsz: jelentkezem@simratyogaworld.com, a tárgysorba írd be, kérlek: DNS

A válasz e-mailben megírjuk a tudnivalókat számodra!

A másik, amit a csoportban megfigyeltünk (és szinte minden programon elhangzik), hogy nagyon sok részvevőnek átalakulóban vannak a kapcsolatai, különösen a párkapcsolata. Hogyan is lehetne ez másképp? Hiszen olyan időket élünk, amikor minden letisztulóban van, de ahhoz, hogy az ocsút meg tudjuk különböztetni a búzától, az eseményeknek és dolgoknak az életünkben időnként fel kell kavarodnia. Ez a kavarodás segít abban, hogy újra átgondolhassuk az értékeinket, hogy mi felé szeretnénk menni, mit kívánunk megtapasztalni ezután az életünkben. Ha jól figyelsz önmagadra, belső sugallataidra, és felismered, hogy milyen önszabotáló mintáidat hagyhatod magad mögött, akkor életed minden területe felemelkedhet.

A párkapcsolati beavatás hét kapuján lépünk át a november 7-én induló

 

A Párkapcsolati felemelkedés iskolája. 

hét találkozóján is.  A hét alkalom azoknak szól, akik elkötelezzek önmaguk és társuk, illetve párkapcsolatuk fejlődése mellett. Abban segít, hogy behívjuk és beépítsük a tudatosságunkba azokat az elemeket, amelyek által szabadabbá és boldogabbá válhatunk a párkapcsolatunkban. Az iskola 7 találkozóján végigutazunk számos fontos minőségen és beépítjük őket az életünkbe, így önmagunk emelkedésén keresztül megtapasztalhatjuk szerelmi kapcsolatunk átminősülését és kibontakozását is. A párkapcsolat fejlődése olyan, mint egy spirál emelkedése, az emelkedés törvényszerűségeit pedig könnyű felismerni és megtanulni.

A 7 találkozó részvételi díja 35 000 Ft, amit befizethetsz egy összegben, vagy két részletben.

Kedvezmény!

Amennyiben jelentkezésedet október 16-ig jelzed, és a részvételi díjat egy összegben elküldöd, úgy számodra az iskola díja 35 000 Ft  helyett 28 000 Ft.

Pároknak további 1 500 Ft / fő kedvezményt nyújtunk, így egy fő részvétele 25 500 Ft.

A programról itt olvashatsz bővebben, és jelentkezhetsz is rá!

 

Szeretettel várunk!

 

Copyright © Arató Mónika A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, azt külön megköszönjük Neked.

Send this to a friend