Kérdeztétek, hogy én mit gondolok a koronavírusról, hogyan látom, milyen intézkedéseket teszek. Összefoglalom, amit most érzek, és teszek, és azt is, hogy az egyes programjainkat hogyan befolyásolhatja. Illetve arról is írok, hogy milyen információk, tudás és gyakorlatok segíthetnek, hogy ebből a helyzetből ki tudd hozni azt a jót, ami egyébként nagyon is benne van.

Most nem térek ki arra, hogy mitől alakult ki a vírus, hogy milyen egészségügyi adatok vannak világszerte és Magyarországon. Egyrészt azért, mert nem az én szakterületem, másrészt inkább koncentrálnék arra, hogy egyénként, ha elfogadod a jelen helyzetet és intézkedéseket, akkor hogyan menj tovább. Kialakult egy helyzet, amire válaszul már olyan intézkedések születtek, amelyek befolyásolják a mindennapi életünket (pl. a 100 fő feletti rendezvények meg nem tartása, stb.).

Azt érzem, és a saját életem is azt mutatja, hogyha pozitív vagy, hiszel a jóban, és tudod, hogy merre tartasz, akkor még az először nehéznek, vagy rossznak látszó dolgok is jót hoznak.  Én magam elfogadásban vagyok, nyugodt vagyok, és megteszem azokat az intézkedéseket, amelyeket tanárként, anyaként és háziasszonyként meg kell tennem.

 

Szóval, az alapján, amit én teszek, az alábbiakat javaslom. Hozzáteszem, hogy nem csak a jelen helyzetben, hanem életvitel szerűen érdemes így gondolkodni, és élni:

 

  1. Őrizd meg a nyugalmad, ne pánikolj! Ne félj, mert a félelem az egyik legerőteljesebb immunrendszer gyengítő!
  2. Tudd, hogy miért van ez az egész, és hogyan szolgálja a tudati és spirituális fejlődésedet.
  3. Meditálj minden nap.
  4. Imádkozz minden nap.
  5. Végezz testmozgást minden nap. Már 15- 20 perc testmozgás, amiben egy kicsit megizzadsz, nagyon jó hatással van a szervezetedre.

Ezek a legfontosabbak, azért, mert belülről indul ki minden. A tudatosságod megtartása és emelése alapvető fontosságú, akár az egészségmegőrzés szempontjából is.

  1. Hallgass a belső intuíciódra. Én például igyekszem minden szinten a középpontomban lenni, és felkészülni egy akár rendkívüli helyzetre is. Nem szeretettem volna pánikhangulatban bevásárolni, ha olyan intézkedések jönnek, hogy otthon kell maradni, így teljes nyugalomban összeírtam, hogy mire van szükség egy 2 hetes itthon tartózkodás esetére (élelmiszer, vegyi áru, gyógyhatású készítmények).  Átnéztük a készleteket, hogy mi van itthon, majd elmentünk bevásárolni. Így most teljesen nyugodt vagyok, mert ezen a területen megtettem, amit tenni tudok. Az emberek egyébként teljes nyugalomban, békésen voltak jelen a hipermarketben, ahova mentünk, úgyhogy ez egy jó élmény volt.

 

  1. Tudatosan korlátozd a hozzád eljutó információkat. Szerintem elég, ha intuíciódra figyelsz, betartod a higiéniai előírásokat, és tudsz a kormányzati előírásokról. A sok beszámoló olvasgatása, állandó facebookolás, és a facebookon, vagy bárhol máshol ezeknek az információknak a terjesztése az én véleményem szerint nem vezeti jó irányba sem a magad, sem mások figyelmét.

 

  1. Legyen pozitív jövőképed és szándékod. A kép nagyon fontos, mert akkor leszek kép-es azokat a dolgokat elérni, amire vágysz. Mi például év elején összeírtuk a céljainkat, és ehhez egy képszerkesztő programmal elkészítettük az egyes célokhoz tartozó képeket. Így van képünk a megvalósulásról, úgy, hogy látjuk benne magunkat.

 

  1. Tartsd be a higiéniai előírásokat: gyakran moss kezet 20 másodpercig szappanozva, ujjak között és csuklónál is, majd jól öblítsd le.

 

  1. Szedjél vitaminokat!

 

„Nagyon sokat segít, ha az ember megfelelő mennyiségű C- és D-vitamint fogyaszt, de ez abban az esetben is igaz, ha nincs semmiféle járvány.
Valójában egész évben, minden áldott nap legalább 15-féle vitamint kellene fogyasztanunk, de ebben az írásban nem térek ki ennek okaira.

C-vitamin
A C-vitamin minimális napi adagja 40 milligramm a testsúly minden egyes kilogrammjára számítva.
Egy 50 kg-os hölgy esetében ez 50 X 40 = 2.000 milligramm, azaz 2 gramm.
100 kg-os testsúly esetén ez 100 X 40 = 4.000 milligramm, azaz 4 gramm.
Ez a minimális adag.

A vitaminok használatában jártas emberek ennek a mennyiségnek legalább a 2-3-szorosát szokták magukhoz venni. Minden áldott nap, nem csak a „hisztériakeltés járványok” idején.

D-vitamin
A D-vitamin alapvető napi adagja 4.000 Nemzetközi Egységnyi (rövidítve NE) mennyiség. Ennek a 2-3-szorosa is (8.000-12.000 NE) bátran elfogyasztható.

Már ez a kettő is sokat segíthet abban, hogy védetté váljon egy fertőzéssel szemben.”- Dr. Lenkei Gábor

 

Szerintem az idegrendszer megtámogatása is nagyon fontos, így én már 3 hónapja B vitamin kompexet is fogyasztok.

  1. Igyál elegendő, tisztított vizet, rendszeresen, 15 percenként.
  2. Táplálkozz egészségesen, friss zöldségekből, gyümölcsökből elkészítve az ételeidet. Ha eszel húst, korlátozd a bevitt húsmennyiséget. Az emésztőrendszer túlterhelése nem tesz jót az immunrendszernek.
  3. Aludj és pihenj eleget!

 

Hogyan érinti a programjainkat a jelen helyzet?

 

  1. Április 4-i egyiptomi expedíció tájékoztató és felkészítő programot megtartjuk, ha addig nem jön ki olyan rendelkezés, ami ezt nem tenné lehetővé. Ha igen, akkor intézkedünk másik időpontról.
  2. Az április 18-i A hálaadás és ima ereje workshopot megtartjuk. Ha ez nem jönne létre egyéb kormányzati intézkedések miatt, akkor a program május 30- án lesz megtartva. Bátran jelentkezzetek, és utaljátok el a részvételi díjat, mert ezzel tudjátok megerősíteni a jelentkezést, és a férőhelyek száma korlátozott, viszont sok jelentkező van. Ha két időpont közül egyik sem valósulna meg, a pénzt visszautaljuk.
  3. A május 15-16-17-i bölcskei Felkészülés az Aranykorra elvonulás meg lesz tartva. Ha egyéb kormányzati intézkedés ezt nem tenné lehetővé, akkor a programot június 12-13-14-re halasztjuk. Szerintünk májusra már a jelenlegi helyzet stabilizálódik. A meleg, száraz időjárás a vírusnak nem kedvez, és addigra egyébként is lecseng. Ha két időpont közül egy sem valósulna meg (ami szinte kizárt), akkor a pénzt visszautaljuk.

 

És végül, milyen eszközökkel élhetsz, hogy egészséges és pozitív legyél, és kihozd a legjobbat ebből a helyzetből?

 

  1. Nézz meg Balogh Bélával (író és spirituális tanító) egy korábban készült TV interjút, ami segít megérteni, hogy most mi történik.
  2. Olvasd el Paksi Zoltán asztozófus javasolt ima időpontjait, amit az fb oldalán rendszeresen megoszt, és imádkozz minden nap!
  3. Nézd meg Veres Mónika asztrozófus márciusi helyzetelemző előadását.
  4. Küldök neked egy meditációt, amivel megáldhatod önmagadat, hogy a dolgok a legjobban alakuljanak. A videót itt találod: 

 

 

  1. Élj az otthoni fejlődés lehetőségével is!

 

Ehhez most 2 online kurzus is a rendelkezésedre fog állni a közeljövőben!

 

1. Nagyon fontos dolog az aura megerősítése, ami egy isteni pajzs, és véd a betegségekkel és negatív hatásokkal szemben. Ha erős az aurád egészséges, önbizalommal telt, és ragyogó vagy. Ennek érdekében Az aura megerősítése online kurzus is elindul újra március 19-én.

 

2. Ebben az évben az egyensúly kialakítása szintén nagyon fontos. Ez az a kulcsfontosságú érték és minőség, amit ki kell fejleszteni magadban ahhoz, hogy jól légy. Az egyensúly és boldogság online kurzust ennek érdekében március 25- én újra indítjuk! Jelentkezz rá most!

 

Mindkét kurzusra igaz, hogy most nem hetente, hanem naponta küldjük ki a leckéket!

 

Hiszek abban, hogy mindaz, ami most történik a világban számos pozitív végkifejletet hoz. Segít, hogy egységben legyünk, támogassuk és emeljük egymást, és új szokásokat sajátítsunk el, amelyekkel megteremthetünk egy jóval egészségesebb és tisztább Földbolygót fizikai, szellemi és spirituális szinten is.

 

Áldás!

 

Mónika

 

 

 

 

 

 

Send this to a friend