Forrás: Nam Hari Kaur

Fordította: Arató Mónika

 

Átléptük az év középpontját, és mostmár figyelembe vesszük, hogy mi működik  a legjobban az életünkben, és mit kell magunk mögött hagyni. A július 7- es száma a személyes tér, a bizalom, a tisztítás témáival foglalkozik, és a jövőbe vezető ösvényünkön való elmélkedéssel.  

Sok ember tapasztal egyfajta „különös idők” érzést, amikor a dolgok nem úgy érződnek, ahogy általában szoktad érződni. Ez egyfajta csendes, ragadós érzés, és néha nehéz kommunikálni ezt a „kikapcsolt” állapotot, vagy azt, hogy kikerültünk a korábbi normális kerékvágásunkból.  

A 7- es szám jeleníti meg a hangot, a beszédet, az éneklést, így cserekereskedelmi megállapodásokat köthetünk másokkal, akikkel párban érezzük magunkat, és ez segíthetnek könnyíteni az elszigeteltség érzését, ami abból adódik, hogy mindent palackba zárva tartunk, legbelül. A hetes a víz elem is, így néha egy sírás azért van, hogy kiszabadítson a saját rendszeredből. A hetes mindig ad egy kis szabadidőt, hogy lelassítsunk, és átgondoljuk a lehetőségeinket. Fontos, hogy adjunk magunknak egy kis extra teret, mivel szerencse most ott van a levegőben azok számára, akik megengedik maguknak, hogy felfedezzék saját pompás képzeletük kreativitását.

Igen, a számokra alapozva van egy 8- asunk a szív kalkulációban a szerencsés 17- es számon keresztül ( a hónap hetese+ a 10-es ajándékszám = 8). A nyolcas egy erőteljes szám a szív kalkulációban, tele élettel és készen a következő kalandokra.  Abban fogjuk találni magunkat, hogy ezt össze szeretnénk mixelni a napjaink energiájával, valamint olyan életstílus váltáson gondolkodunk, amely növeli az általános egészségi állapotunkat és a jól-létünket. Ez egy nagyszerű hónap spirituális elvonulásra, zenei fesztiválra, meleg vízű forrásokra, vagy bármire, ahol úgy érzed, hogy a természet és jó társaság támogat.

A 7- es szám vágy a tudásra, a bölcsességre, és betekintés olyan válaszokba, amelyek kimozdítanak a mindennapok monotonitásából. Szinte mindenki magasabb szintű területeket keres az életében, legyen szó akár új lakhelyről, kapcsolatról, karrierről, vagy egyszerűen csak egy kielégítőbb érzésről a külső környezettel való könnyed kapcsolódásban.

A nyugtalanság jó dolog lehet, mert arra ösztönöz bennünket, hogy nézzünk kívülre a normál rutinunk dobozán.  Szintén fontos annak a szükséglete, hogy kimért lépésekben hozzunk döntéseket, ezáltal biztosítva a szerencsét.  Egy pompás technika erre a Csodamantra meditáció 11 percig naponta.

 

“Ez a mantra bőséget és boldogságot hoz, és megóv minket a szerencsétlenségektől. Egy olyan hangáram, amely a védőpajzs és a jószerencse terét hozza, és elmozdítja a kényelmetlenséget és a betegséget. Az ön-felemelés kulcsa.”

 

Yogi Bhajan

 

Ez a gyakorlat egy jó út, hogy az álmaidat praktikus valósággá változtasd. Júliusban szükség lesz egy szűrőre és áramlásra a legjobb eljárással készült tervhez. Egy magasabb rezgés lehetővé teszi, hogy az Univerzum ereje természetesen kiszűrje azt, ami nem megfelelő, és eligazítson minket az Isteni Rendező Elv áramlásában.   

Mivel közelítünk a 2020-as naptári év felé, már van egy kiküldött jel- egy spirituális vágy frekvenciája-, ami azt mondja: „Egy valóságos egyezséget akarok. Többé már nem vagyok képes a régi módon csinálni!”  Jelenleg felkészítenek minket erre a dinamikus új időszakra a Földbolygón, és amikor azt mondom „felkészítenek”, azt úgy értem, hogy bárhol voltunk előzőleg, azt akarva, hogy kisebbítsük magunkat mások kedvéért, ezt többé már nem lesz elfogadható.

2020 ugrásszerű váltást hoz a bolygóra, így most ez egy jó időszak arra, hogy létrehozzunk egy alapot,- az egyszerű ételek, jógikus gyakorlatok, természeti elvonulások, és hasonló gondolkodású emberek talapzatát.

Oh, erről jut eszembe, 2019 júliusa lehetőséget tartalmaz az új szerelmi érdeklődésre, mivel tudom, hogy olyan sokan keresnek. Azonban, ha ez nem történik meg ebben az évben, ne aggódj, mivel a jövő év nagyszerű kapcsolódást hoz minden fényes és boldog dologhoz.  A dupla 2- es jelenléte a harmónia és összehangolódás idejét hozza el azoknak, akik elvégezték a spirituális házi feladatukat erre az évre.

Korábban említettem, és megéri újra elismételni: nem fogod megkapni „a szép, új, fényes pénzérme” tapasztalást, hogyha ugyanazokból a régi, rozsdás mechanizmusokból működsz, mint korábban. Ezt nehéz, nagyon nehéz egyes embereknek hallani, mégis ez az egyetlen lehetséges játék.  

A július annak az időszaka, hogy megnézd, hogy hol van a víziód, a gyakorlásod és a céltudatod, és előre tekints, hogy hol hozhatsz harmóniát, és emelkedést a jelen pillanatba.

Ez a folyamat tökéletesen bepozicionálhat augusztusra, amely a helyes kiegyenlítődés rendkívül kedvező idejét hozza el. Augusztusban foglalkoznunk kell az erő témájával, és ha szeretnéd, hogy egy nagyszerű nyári olvasmányod legyen, akkor ajánlok egy könyvet, Robert Green-től „Az erő 48 törvényét” (The 48 Laws of Power).

Még akkor is, ha nem vagy lelkes olvasó, élvezheted azt a könyvet, mivel minden fejezet csak 3-4 oldal hosszúságú. A szerző történelmi példákkal illusztrálja az elvesztett erő megszerzését, és hogy hogyan használhatják az emberek hatékonyan az erejüket. Nagyon szórakoztató és éleselméjű, és én magam nagyon sokat tanultam belőle.

Sok ember, akikkel később beszéltem ugyanazt az érzést élték meg, és az érzés a következő: „ Csak nem úgy érzem, hogy valóban ott vagyok, ahol számítottam rá, hogy leszek az életem e pontján, és emiatt szomorú vagyok.”   Ez az elvétett célpont érzés egy tudatalatti depressziót hoz létre sok ember pszichéjében, és ez nem jó.

A legfontosabb, hogy elengedd magad az ítélkezés és kritika béklyójából, amit magadra raktál, és elfogadj egy semleges álláspontot.  A következő az, hogy egy magasabb rezgésszintet hozz létre a pszichédben a spirituális gyakorlataid által (mint például a hónap meditációja).

Ezen kívül, jelenleg olyan időkben vagyunk, ahol senki nem tudja ezt egyedül megtenni. Keress fel néhány közösségi formát gyülekezeten, sporton, fitnesz centrumokon keresztül. Bármit, ami kimozdít a kerékvágásból, és másokkal szocializálódhatsz. Fogalmad sincs, hány ember fáj ugyanúgy belül, mint te. Tisztán látom ezt, mert sok ember kér tőlem segítséget

Mindig van egy út, és a felemelő, alkotó pszichénken keresztül hozzuk létre az utat, és kapcsolódunk a rokon lelkekkel.

 

Isten keze vezessen és áldjon meg téged, és hozza el a boldog élet minden kényelmét és örömét, amire születtél.

Sat Nam.

 

Send this to a friend