yogi-bhajanVan egy ember, akinek a tudása, a lénye megváltoztatta az életemet. A legnehezebb ponton adta a kezembe a kódot, hogy megfejtsem az élet, és a kapcsolatok rejtélyét. Hatalmas tudását és bölcsességét érhetően, egyszerűen osztotta meg, így bárki számára elérhető, aki érzi a hívást. Yogi Bhajannak hívják.

Tőle tanultam meg imádkozni, éppen a legmegfelelőbb pillanatban. Máskülönben maradtam volna annál az elképzelésnél az imáról, amit a legtöbb ember ismer, és vagy működik, vagy nem. Az ima valódi megismerése, és használata azonban a kezembe adta az eszközt, amellyel képes vagyok változtatni a sorsomon. Ehhez az kell, hogy mindig tudatában legyek, hogy hol tart az életem jelenleg, és azt hogy merre szeretném tovább vezetni. Pontosabban nem is az út a lényeg, nem a folyamat. Hanem az, hogy képes legyek felismerni azokat a minőségeket, amelyek jelen vannak az életemben, és az imával kiterjeszteni önmagam azon minőségek felé, amelyeket be kívánok építeni az életembe.

Az ima olyan, mint egy létrafok a lélek lajtorjáján. Ha tiszta szándékként fogalmazódik meg benned, és a szív ritmusával összhangban mondod ki, akkor azonnal valósággá válik, és emeli az életedet. Számomra az ima az életem finomhangolásának legértékesebb eszköze. Hatalmas ereje van. Olyan blokkokon, és gátakon képes áttörni, amiről azt gondolnád, hogy lehetetlen, mert már minden eszközzel próbáltad eddig, és nem sikerült. Az imával sikerül.

2016 Karácsonya alatt kaptam meg a választ egy kérdésemre. A kérdés, amit már pár hónapja feltettem magamnak az volt, hogy milyen szolgálattal adhatok a legtöbbet most a világnak? A válasz pedig, ami érkezett az, hogy mivel tanár vagyok, lehetőségem van másokért imádkozni, ha vállalom ezt. Szívesen vállalom. A szolgálatom a 2017-es évben az, hogy imádkozom mindazokért, akik tőlem írásban segítséget kérnek. Mindezt azért tehetem, mert létezik az imának egy olyan fajtája, amiről már többször írtam, és amit szintén Yogi Bhajan tanított. Ez a fellebbviteli ima.

Mikor nem igazságosan járnak el velünk az igazságszolgáltatásban, akkor fellebbviteli bírósághoz fordulhatunk, hogy újra vizsgálják az ügyünket. Ha nem működtek az imáink eddig, de nem adjuk fel, és szeretnénk új esélyt kapni, akkor a fellebbviteli imához fordulhatunk.

A felebbviteli ima azt jelenti, hogy újra akarjuk indítani a karmikus komputerünket. A könyörületen, az új tudatosságon, a megbocsátás kedvességén, vagy a kegyelmen túl, szeretnénk egy új esélyt.

A fellebbviteli imának négy típusa van. Az első kettő a nők privilégiuma, a második kettőt nők és férfiak is gyakorolhatják:

  1. Az anya imája „Az anya egyetlen imája a Föld legnagyobb emberévé teheti gyermekét. „- Yogi Bhajan
  2. A szerető partner vagy feleség imája. Ez a nő erejét jelenti az imájában, és a kommunikációs erejében. Az istenek meg fogják hallgatni annak a nőnek az imáját, aki szeret. A hangok a Mennyekben, a levelek zúgása, a szél zenéje, a hullámok hangja, a felhők az égen, és minden a Földön üdvözli a nő imáját. „Ha egy nő imádkozik érted, nem kell aggódnod. Minden férfinak szüksége van egy szerető feleségre, aki vakon szeret, és aki érzéketlen bármi másra. ”- Yogi Bhajan 
  3. A tanár imája. Tanár az, aki másokért él, másokért imádkozik, másokat vezet önmaguk fölé, és önmagukon túl. Az imájának ereje van. Olyan nincs, hogy az imája ne működjön. 

Mivel tanár vagyok, ezt a szolgálatot ajánlom fel tehát. Imádkozom azokért, akik úgy érzik, nem működik az imájuk, és nem tudnak változtatni az életükön pozitív irányban. Ezt a szolgálatot most egy évre vállalom a holnapi naptól kezdve.

Mit kell ehhez tenned?

  • Fogalmazd meg magadnak egy mondatban, hogy mi az, ami nem működött eddig az életedben, bár érzésed szerint már sokat tettél érte, és amin változtatni szeretnél.
  • Fogalmazd meg magadnak egy mondatban, hogy mit szeretnél a fenti állapot helyett.
  • Írj nekem egy üzenetet, a tárgysorba írd be: imaszolgálat. Írd le a neved, és küldd el nekem, hogy miben kérsz tőlem segítséget.

Az imákat hajnalban mondom el, 4:30 és 6 óra között.

Más dolgod ezzel kapcsolatban nincs. Ha értesítesz arról, hogy az ima működött, azt megköszönöm.

A fellebbviteli ima negyedik típusa azonban a tiéd. Lehetőséged van önmagadért imádkozni egy magasabb szinten.

4. Az Önvaló imája. Az öngyógyítás folyamata minden létező kiváltsága. Az öngyógyítás nem egy csoda. Az öngyógyítás egy eredeti folyamat a Lélek és Végtelen erő kapcsolata között. Imádkozhatsz a Mennyekhez, de a változás valójában belül történik. 

 

Szeretettel,

Arató Mónika

Send this to a friend