A héten költözködünk a családommal. Szombaton még együtt voltunk a gyógyítói kurzus tagjaival, tanultunk, gyakoroltunk, és töltődtünk szeretettel. Vasárnap azonban már belevetettem magam a dobozolásba. Ha költözködtél már, főleg családostul, akkor biztos emlékszel, hogy ez mennyire megterhelő és fárasztó dolog tud lenni. Van segítségünk: jó barátok és családtagok, akiknek végtelenül hálás vagyok, hogy idejüket, energiájukat, és szeretetüket ajándékozzák nekünk.

Mégis – bár rengeteg tennivaló van már mögöttünk-, még sok dolgot kell a helyére tennünk, hogy úgy érezzem, végleg megérkeztünk. Érdekes volt megfigyelni, hogy ahogy fogy a csapat energiája, hogyan válunk kicsit türelmetlenebbé, és hogyan kezeljük a felmerülő kihívásokat. A tegnapi nap volt a holtpont. Már mindent kipakoltunk az előző házból, ki is lett takarítva. Az, amit magunk mögött hagytunk tehát rendben van. Kissé ijesztő volt azonban szembesülni a felhalmozódott dobozokkal az új házban, és tudatosítani, hogy még napokig tart majd a kidobozolás, és a dolgok elrendezése. Illetve halmozódott a beszerzendő dolgok listája is, amelyek nélkül nem tud beindulni teljesen az élet az új helyen.

Éreztem, hogy türelmetlenné, ingerültté kezdek válni, mikor egy- egy újabb kihívással szembesülök. Minden egyes esetben fülön csíptem azt a gondolatot, ami az ingerültségig vezetett. Rájöttem, hogy mennyire automatikusan működnének régi mechanizmusok, ha hagynám. Ilyenkor azonnal elképzeltem több, lehetséges valóságot, és kiválasztottam a nekem leginkább tetszőt. Ezt a módszert javaslom Neked is.

“A világ egy iskola, és az élet az egyetlen valódi tanító. Számtalan tapasztalatot kínál, és ha a tapasztalatok egyedül bölcsebbé tehetnének, az idős emberek mind boldog, megvilágosodott mesterek lennének. De a tapasztalatban el van rejtve a lecke.” (Dan Millman – A békés harcos útja)

Eljött az a pont azonban, amikor sem én, sem a Párom nem voltunk eléggé résen, és összezördültünk. Ismerjük már egymást jól, és tudjuk, hogyan kell kivezetni a másikat a félelemből, és a neheztelésből. Sikerült hamar rendezni a sorainkat, amiben mindkettőnknek sokat segítettetek azok az elvek, amelyeket az Unio Mystica kurzusban összefoglaltunk.

Ez a kurzus a szívemhez talán legközelebb álló témát, a misztikus egység, misztikus szerelem témakörét dolgozza fel oly módon, hogy mindazok, akik célul tűzték a magasabb rendű párkapcsolatot, el is jussanak odaáig. Időnként meghallgatom a meditációt, amit a kurzushoz a Kedvesemmel készítettünk (az ő érdeme az aláfestő zene, és az én hangomon hallgató meg), és érzem, hogy gyógyul a szívem, ahogy újra tudatosítom az alapelveket. Érzem, ahogy arra a rezgésszintre érkezem, ahol képes vagyok megnyílni saját magam, és kapcsolatunk tudatosabb jelenlétéhez és megvalósulásához.

Igazán örülök, hogy létrehoztuk ezt a kurzust, és ezzel magunknak is kijelöltük az irányt a fejlődéshez. Szeretettel várlak Téged is a résztvevők között a Fény megszületésének napján, december 21-én induló Unio Mystica online kurzusban.

Szeretettel ajánlom ezt a kurzust, akkor, ha párkapcsolatban élsz, és emelni szeretnéd együttlétetek minőségét, és akkor is, ha még vársz a megfelelő társ megérkezésére.

Unio Mystica online kurzus

Út a teljességet adó szer-elemhez

6 hét- 6 lecke- meditáció- gyakorlatok-6 visszajelzés e-mailen

Az igazi szer-elem mély szereteten, elfogadáson és elismerésen alapszik. Több dimenzióban valósul meg, éppen ezért ebben a szerelemben mindkét fél fejlődik, és önmaga legfényesebb minőségét élheti meg, Unio Mystica- avagy misztikus egységben.

Mitől misztikus? Mit tehetsz azért, hogy megtaláld, feloldódj benne, és megtartsd?

Megtudod, ha csatlakozol hozzánk!

A kurzus teljes díja 12 000 Ft.

Kedvezmény!

Ha jelentkezésedet november 20-ig jelzed, és benne vagy az első 8 jelentkezőben, akkor számodra a kurzus most 12 000 Ft helyett csak 8 800 Ft.

Olvass tovább, és jelentkezz itt!

Akkor is várlak szívesen- ez esetben személyesen, a Kedvesemmel együtt,- ha szeretnéd önmagadat megtisztelni, gyógyulni, és megajándékozni a testedet, és a lelkedet egy rezgésszint emelő, csodálatos programmal.

„DNS transzformáció”

Sejtátalakító, gyógyító, hálaadó elvonulás a Teljesség jegyében

2012. december 1-2.

Ezen az elvonuláson hálát adunk a 2012-es évért, meggyógyítjuk magunkban azt, ami még gyógyulásra vár, és újra fogalmazzuk a szándékainkat az év hátralévő részére, és az elkövetkező évek változásaira vonatkozóan.

Mikor spirituális eszközöket használunk saját tudatosságunk növelésére, és a bennünk élő isteni mag felfedezésére és kibontására, akkor valójában transzformáljuk magunkat. Átalakítjuk a gondolatainkat, érzelmeinket, és a fizikai testünket is. Ez még akkor is így van, ha bár használunk spirituális eszközöket, de mindezt különösebb tudatosság nélkül tesszük a fizikai szint tekintetében.

Meditációval képesek vagyunk az agyunk működésén, sőt még a szerkezetén is változtatni. Ezzel a területtel a neuroteológia foglalkozik. De nem csak az agyunkon tudunk változtatni, hanem tudatosságunk változása képes DNS láncunkat is transzformálni.

Az elvonulás ideje alatt a transzformáció tudati, érzelmi és fizikai szinten is történik, amely képes átalakítani a sejtjeink rezgését és a DNS-ünket. Az elvonuláson 9 szent szanszkrit mantra zengetésével fogjuk transzformálni önmagunkat, tudatunkat, érzelmeinket és sejtjeinket.

A mantrák mágikus, gyógyító, védelmező és felszabadító dallamok. Több ezer éve használják őket a keleti misztikus tradíciókban a test vitalizálására, a belső nyugalom és a szent célok eléréséhez. A hang és a lélekorientált zene képes gyógyítani a testet, megnyugtatni az elmét, az emóciókat, megnyitni szívet, és a szent szavak képesek kitárni a kapukat más dimenziókba. Az egyik legeffektívebb eszköz a személyes transzformációhoz, és a legjobb gyógyító az érzelmi és pszichoszomatikus nehézségekre. Minden mantrának megvan a speciális célja, mindegyik inspirál, és segíti az összeköttetést más dimenziókkal.

Az elvonuláson megismerkedünk egyenként a mantrák jelentésével, céljával, megtanuljuk őket zengetni, megismerjük mindennapi használatuk módját, és hogy hogyan képesek átalakítani az életünket. Segítségükkel kibontjuk többdimenziós lényünket.

A kiválasztott mantrák az alábbi életterületek, képességek javulását segítik elő:

  • egészség
  • életerő
  • anyagi biztonság, bőségteremtő képesség
  • siker a hivatásunkban
  • családi kapcsolatok harmonizálása
  • szerelem bevonzása, és kiteljesítése
  • térérzékelő képesség, finomenergiák érzékelésének fejlesztése, otthonunk harmonizálása
  • szeretetteljes emberi, baráti kapcsolatok kiépítése
  • saját, többdimenziós lényünk kibontása, és megélése

A mantrák zengetése közötti időben kapcsolódunk a Természettel, lélegzünk, rövid kirándulásokat teszünk, illetve körtánccal harmonizáljuk a testünk energiáit.

A záró nap utolsó mantráját hálaadásként zengetjük el.

 

Az elvonulás időpontja:

2012. december 1-2., szombat- vasárnap 10-től 18 óráig

Az elvonulás helyszíne:

Budapest. A helyszínt később jelöljük meg pontosan, és a jelentkezés után, visszaigazoló levélben adjuk meg minden jelentkező számára.

Az elvonulás részvételi díja:

13 000 Ft/ nap, összesen 26 000 Ft a két napra. Az elvonulás díja tartalmazza a programokat két napra, és a képzéshez kapcsolódó írásbeli anyagokat.

Kedvezmény!

He jelentkezésedet november 13-ig jelzed, akkor számodra a részvétel a két napra csak 21 000 Ft.

Jelentkezésed a részvételi díj 50%- ának befizetésével válik érvényessé.

Jelentkezni itt tudsz: jelentkezem@simratyogaworld.com, a tárgysorba írd be kérlek: DNS

A válasz e-mailben megírjuk a tudnivalókat számodra!

Szeretettel várunk!

Arató Mónika és Csendes Csaba

Send this to a friend