VáltozásÚj időkre készülök. Változást szeretnék, így változnom érdemes. Úgy érzem, az év hátralevő négy hónapja egészen különleges lesz, és eldöntöttem, hogy hogyan kívánok benne részt venni. A szívemben él egy hajó képe, ami éppen irányt vált. Az irányváltás élményéhez hang is tartozik, ami megjelenik bennem. Kép és hang. Ezek a legfontosabbak, ha a céljainkat vizualizáljuk, de természetesen annál jobb, minél több érzékszervünk bekapcsol. Nem beszélve az érzésekről. Eckhart Tolle mindig nagyon inspiráló számomra. Most, mikor éppen abba merültem bele, hogy hogyan kívánom átélni a következő négy hónapot, felütöttem az Új Föld című könyvét, és „véletlenül” éppen ott nyílt ki a könyv, ahol arról ír, hogy mi a fölébredt cselevés három módja:

A tudat háromféleképpen áramolhat a tetteidbe, és így rajtad keresztül ebbe a világba; három modalitás szerint tudod életedet összhangba hozni az univerzum teremtő erejével. A modalitás a tetteidbe mögöttesen beáramló és a cselekedeteidet az e világban megjelenőben lévő, fölébredt tudattal összekapcsoló energia frekvenciáját jelenti. Cselekedeted diszfunkcionális és az egótól származó lesz, ha nem e három modalitás valamelyikében történik. Napközben ezek változhatnak, bár életed egy-egy stádiumában valamelyikük dominálhat. Bizonyos helyzetekben az egyik vagy a másik modalitás megfelelő.

A fölébredt cselekvés modalitásai: elfogadás, élvezet és lelkesedés.

Mindegyikük a tudat bizonyos rezgési frekvenciáját képviseli. Éberen kell ügyelned, hogy bármit is teszel – a legegyszerűbbtől a legösszetettebb feladatig terjedően –, azt a három modalitás valamelyikének megfelelően tedd. Ha nem az elfogadás, az élvezet vagy a lelkesedés állapotában cselekszel, akkor közelebbről megvizsgálva azt találod majd, hogy valójában szenvedést teremtesz magad és mások számára.”

Mivel úgy érzem magam, mintha egy új évbe lépnék éppen, azt a fogadalmat tettem magamnak, hogy e három modalitással fogom élni az életemet. Az utolsó négy hónapban erre fogok fókuszálni, és természetesen a céljaimra. Talán azért tettem azt a fogadalmat most, mivel úgy érzem, képes vagyok megcsinálni. Teret és lendületet adok ennek a három érzésnek. Játszom. Meglátjuk, mi történik, milyen tükröződések tapasztalatai jutnak el így hozzám. Kíváncsian várom a fejleményeket, és várlak Benneteket a programokon elfogadással, élvezettel és lelkesedéssel. Ha tehát pozitív, és örömteli négy hónapot szeretnél teremteni, hívd be magadba te is ezt a három minőséget, és engedd, hogy segítsenek. He pedig bevált ez a gyakorlat, akkor tarsd meg örökre!

Jövő héten már két olyan program is lesz, amiben garantált az élvezet és a lelkesedés.

SCsendes- estzeptember 4-én 18.15-től 20.15-ig sok szeretettel várlak Simrat Singh, Pargat Singh és jómagam összefogásának eredményeként a Csendes- esten. Ezen az estén négy mantrát fogunk zengetni. Az első a 2014-es év mantrája, ezzel feljebb hangoljuk magunkat egy olyan rezgésszintre, ami segít abban, hogy minden külső és belső akadályt eltávolítsunk az életünkből, ami a boldogságunk útjában áll.

A második mantra A Guru Ram Das lesz, amit mennyei kommunikációval éneklünk majd. A mennyei kommunikáció olyan mozdulatok sora, amelyek egyrészt gyönyörűek, másrész nyitják a szívünket, és életenergiához juttatnak. A mozdulatok felerősítik a mantra hatását, örömet és élvezetet adnak.

A harmadik mantra abban segít, hogy eljussunk a tökéletes béke állapotába, és gyógyuljunk. A negyedik mantrameditáció segítségével pedig kilőjük az Univerzumba a vágyainkat, amit meg szeretnénk teremteni. Mindez élő zenével, és a mantrák által nyújtott extázissal. Csodás este lesz. Augusztus 28-ig kedvezményes még a jelentkezés!

Helyszín: Budapest, 12. kerület, Arató köz 1.

Részvételi díj:  Augusztus 28. éjféli jelentkezésig 2 800 Ft, utána 3 300 Ft.

Jelentkezni itt tudsz, a tárgysorba írd be, kérlek: Csendes- est

A programról itt több információt is találsz!

Unio mystica2Szeptember 6- án szombaton délután 15-től 19 óráig lesz a Jól- lét teremtő kundalini jóga worskhop.

Ezen a programon:

  • elengedjük a régi, korlátozó blokkokat és mintákat, és kitakarítjuk a tudatalattinkat az önszabotáló programoktól
  • megteremtjük új mintáinkat
  • újjászületünk és megerősödünk életünk új, választott minőségében
  • speciális jóga krijákat végzünk a kundalini jóga hagyományából,
  • jólét teremtő meditációkat és mantrákat tapasztalunk meg együtt
  • támogató körben egymást erősítjük.

Helyszín: Budapest, 12. kerület, Arató köz 1.

Részvételi hozzájárulás: 5 000 Ft.

Jelentkezni itt tudsz, a tárgysorba kérlek, írd be: Jól- lét

A programról itt találsz bővebb információt!

A meditáció tanítása már a kezdetektől a szívügyem. Folyamatosan hozzáteszek, újabb és újabb ismeretekkel bővítem a tudástárat. Most ősszel is indul meditációs iskola.

belső erőAugusztus 28-ig tudsz jelentős kedvezménnyel jelentkezni a „Belső erő” meditációs iskolába, ami november 8-án indul. A meditációs iskolában a metafizikai és a kundalini jóga tanítások és meditációk segítségével lehetőséget teremtünk a lelkünkkel való összekapcsolódásra, és a kapcsolat előhívására, bármikor, mikor csak szeretnénk.

A meditációs iskolában három találkozó keretében tudatosítjuk a meditáció 5 lépcsőfokát, megtapasztaljuk azokat, és megtanuljuk a hozzá tartozó elméletet is, ami segít a megtapasztaltak tudatosabb alkalmazásában. Az otthoni gyakorlás ezek után könnyen, és tudatosan történhet. Különböző meditációs technikákat tapasztalunk meg, így megválaszthatod, hogy számodra mely technikák használata jelenti a fejlődés útját. A technikák között alkalmazunk vezetett meditációt, táncmeditációt, mantrameditációt, csendes meditációt, trattacum meditációt, mennyei kommunikációt.

A meditációs iskola díja 24 500 Ft

Előjelentkezési kedvezmény!

Ha jelentkezésedet augusztus 28-ig jelzed, és átutalod a 10 000 Ft előleget, akkor számodra a kurzus díja 24 500 Ft helyett 19 500 Ft.

A programra jelentkezni itt tudsz, a tárgy mezőbe írd be kérlek: Belső erő

A programról itt tudhatsz meg többet!

Örömteli teremtést kívánok az év utolsó négy hónapjára, és várlak szeretettel a programokon,

Arató Mónika

 

Send this to a friend