Csodálatos teremtés részese vagyok, és ezért nagyon hálás vagyok. Gara Katával a februári egyiptomi Egy erő zarándoklaton jelentkezett bennünk az elhívás arra, hogy valami olyasmit tanítsunk, ami kettőnk közös tudásából születik. Hálás vagyok Egyiptom földjének, az ott jelenlévő emelő, inspiratív energiáknak, az eddigi utamnak, a kundalini jógának, és mindannak, amit tanultam, tapasztaltam, befogadtam az évek során mindazért, ami most születik.

Katával nem tudtuk, mi az, ami érkezik hozzánk, nem volt neve sem, csak az érzés, hogy valami át akar jönni köztünk, általunk, és az egymásra találás örömének érzete. Ha elmével akartam megjeleníteni a hogyan továbbot, csak tanácstalanság érkezett.

Aztán nagyon mélyről megjelent bennem a módszerünk neve, és egy energia érzete, ami a névhez tartozik. Naam- szent név, ahogy kundalini jógában Istenre gondolunk. A Naam- ból érkezett a neve annak, amit továbbadunk, és ahogy megosztottam Katával, ő egyből rá tudott csatlakozni a névre és az energiára: Teremtő Szeretet.

A mit tehát megérkezett, neve lett a gyermeknek, most jön le hozzánk mindez részleteiben. Hogyan? Engedjük, hogy megtöltsön minket. Közös csend meditációkban teremtünk telefonon összekapcsolódva (Kata Debrecenben, én Budapesten lakom, de a fizikai távolság a szív energiának nem számít), és az érkező képek testérzeteket, és egy magasabb tudatosságot hoznak.

A mai meditációnkban egy felfordított gomba képét kaptam. Megosztottam Katával, aki mellé tette a kép megfejtését, azáltal, hogy engedte, hogy a szívén keresztül érkezzenek a szavak.

Gondoltál már magadra úgy, mit egy felfordított gombára? A gomba kalapja egy kelyhet alkot az ég felé, láthatod magad előtt a kis lamellákat, amelyek a gomba közepében összefutnak. Mindez egy semleges mező, ami a befogadás, elfogadás tere, és belőle nő ki a törzs, amely az ég felé mered. A törzs te magad vagy és a szándékod, a végén a kis gyökerek az égből veszik a tápláló energiát, hiszen minden a szellemiből születik, minden egy gondolattal indul el. Minden egy tükörvilág, amit itt lent, a földön tapasztalsz.

  • Hogyan tudsz manifesztálni?
  • Hogyan lesz a gondolataidból valóság?
  • Honnan tudod, hogy amit létrehozol az tiszta, ártatlan és igaz?
  • Hogyan férsz hozzá a saját mesteri, varázslónői képességeidhez?
  • Hogyan építkezz a belső hangod utasításai alapján?
  • Hogyan váltogasd a befogadó- kiáradó energiát?
  • Hogyan haladd meg eddigi ismert önmagad azáltal, hogy a gyökereid az égből táplálkoznak?
  • Hogyan válj csatornává, ami valami magasabb energiát és szellemiséget hoz le?
  • Egyáltalán ki vagy Te?
  • Mi a célod ebben a fizikai valóságban?
  • Milyen ismert képességeid vannak mindehhez?
  • Hogyan fogsz találkozni az eddig még fel nem fedezett képességeiddel?
  • Mi születik mindebből?
  • Hogyan születsz ebben újjá te magad is egy magasabb minőségben?
  • Hogyan lesz mindebből a lélek aranya?

 

Hú, mennyi kérdés? Szeretnéd ezekre a kérdésekre tudni a választ, és alkalmazni a saját életedben?

 

Ha igen, akkor kapcsolódj a rajtunk keresztül érkező tanításokhoz, és gyere el a Teremtő Szeretet hétvégi elvonulásra novemberben.

 

Mit tapasztalhatsz a novemberi elvonuláson? Minden olyan információ, gyakorlatot, meditációt, mantrát, tanítást magadon megtapasztalhatsz, ami felemeli az életedet, ami közelebb visz ahhoz, aki valójában vagy, hogy aztán ezen a tiszta, igaz minőségen át szolgálhasd a világot. Mindez a szív, a kundalini jóga és a csikung bölcsőjéből emelkedik, és az atlantiszi emlékezetünkből.

A november az elengedés, enyészet, transzformáció, újjászületés ideje. Lépj át az illúziók misztikus fátylán, találkozz önmagaddal ebben a térben, és csak engedd át magadon a Teremtő Szeretetet, hogy Téged és a Világot szolgálja.

És ha ezt megteszed, megszületik a gomba törzsén, ami az ég felé néz, egy másik kalap, amely a védelem energiáját adja, a teljes biztonságérzetet.  Egy gomba leszel két kalappal. Egy alul segít téged, egy felülről ölel át, és védelmez. Így lesz a részekből egész! Így lesz a világod kerek!

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!