Hajnal van. Az utcán még csend van, de már néhány nesz arra utal, hogy az élet ébredezik. Az ágyban ülök a laptopommal és blogot írok. A gőzölgő kávé mellettem. Szeretem ezeket a csendes órákat, nemcsak azért, mert a reggel megajándékoz az ihletettség pillanataival, hanem azért is, mert van időm rácsodálkozni az élet szépségére, és hálát adni mindazért, amit átélhetek. Sokat vizualizáltam mindig a céljaimat, de a laptopos, ágyban ülős reggeleket nem képzeltem el soha. Imádom a hivatásomat, de korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy a munkához kapcsolódó megélések és érzések lehetnek ennyire békések és harmonikusak. Mindez azért jöhetett létre, mert rátaláltam arra a hivatásra, amiben igazán önmagam lehetek, és ami örömet okoz. Időnként a saját képzeletünk által alkotott képeket az Univerzum még szebbre festi, és csodás pillanatokkal ajándékoz meg.

Mostanában saját magam osztom be az időmet, és természetesen úgy szervezem meg a napomat, ahogy számomra a legjobb. Teljesen kipakoltam az életemből a stresszt, ami korábban, amíg nagy cégeknél dolgoztam, a reggeli kapkodással, rohanással kezdődött. Valahogy mindig úgy alakult, hogy szabadon dolgoztam, de sok olyan dolgot is el kellett végeznem, amit nem szerettem. Manapság a munkám minden részletét szeretem, mert azzal foglalkozhatom, ami belőlem, legbelső esszenciámból jön létre.

Azt a téves elképzelésemet is felülírta az Univerzum, hogy amit igazán szeretek csinálni, abból nem élhetek meg, nem tapasztalhatom meg a bőséget. Évekig voltam ennek a gondolatformának a rabja, ami azt eredményezte, hogy párhuzamosan dolgoztam vezető beosztásban, és esténként foglalkoztam azzal, ami jelenleg is a legnagyobb örömmel tölt el: gyógyítással, csoportok vezetésével, meditációs estek megtartásával. Két- három éve alatt természetesen teljesen lemerültem ebben. Aztán bátrabb lettem. Arra gondoltam, hogy miért ne lehetne az, hogy csak azzal foglalkozzam, amit igazán szeretek? Megszületett bennem a döntés, sokat kockáztattam, hiszen senki nem garantált semmit, csak magamra számíthattam. A figyelmem fókusza így a döntésemtől kezdve csak arra koncentrálódott, amit szeretek. Az öröm pedig örömet, és sikert szül.

Hosszú út vezetett ideáig, több éves önismereti út, ami választ adott olyan alapvető kérdésekre, hogy ki vagyok én, miért születtem a Földre, mivel tudok hozzájárulni az itt zajló élethez, mi az, ami számomra a legnagyobb örömet okozza stb. Olyan kérdések ezek, amelyek tisztázása önmagunk számára ad könnyebbséget. Minél tisztábban látjuk ezeket a dolgokat, annál könnyedebben jelennek meg a fizikai tapasztalásunkban a gyümölcsei.

Saját tapasztalataimat foglaltam össze az Énmárka tanácsadás formájában úgy, hogy mások számára  is gyors, és sikerre vezető megoldásokhoz vezessen.

Mi történik ezen a személyes, négyszemközti találkozón?

Beszélgetésünk során választ kapsz a következő kérdésekre:

  • Milyen célokat állíts fel, amelyekben megnyilvánulhat mindaz, amire valójában vágysz?
  • Milyen képességeidre érdemes figyelned?
  • Milyen értékek mozgatnak?
  • Mi az életcélod?
  • Életcélod alapján milyen hivatás illik hozzád?
  • Hogyan alakítsd életedet és kapcsolataidat életcélod tükrében?
  • Mi az énmárka, és mi a szerepe az életünkben?
  • Hogyan alakítsd ki személyes márkádat?
  • Hogyan kezdj hozzá?
  • Mit üzenj magadról, kinek, és hogyan?

Milyen hatásai lesznek az életedben?

  • Tudatosabbá válsz
  • Jobban megérted és elfogadod önmagad
  • Nő az önbizalmad
  • Fejlődik az emberismereted
  • Egyértelművé válik, hogy mit és hogyan tegyél, hogy megteremtsd hozzád illő hivatásodat
  • A segítségek vonzásod növekedésével folyamatosan megjelennek az életedben
  • Megkapod a szükséges tudást, hogy anyagi bőséget teremts
  • Felismered, hogy milyen típusú emberekkel érdemes együttműködnöd

Mire számíts a találkozón?

Biztonságos, és békés környezetben beszélgetünk rólad 3 órán keresztül. Azért ennyi idő, mert kérdések során haladunk, amire közösen megtaláljuk a választ, majd elmesélem neked, hogy mindazt, amire közösen rájöttünk, hogyan tudod kamatoztatni az életedben.

Sok mindenre rádöbbensz majd, olyan dolgokra, amit már gyermekkorunktól kezdve tudatosítanunk kellene, mégsem erről szól a mai tanítás és nevelés az iskolákban, és a családokban sem.

Hogyan vélekedik róla, aki már megtapasztalta?

„Az énmárka tanácsadást először túlzónak éreztem magamra nézve, hogyan jövök én ahhoz, hogy saját énmárkám legyen és egyáltalán, nem inkább egy nagy cég vezetőjének, vagy híres embereknek van csak szükségük énmárkára?

E sorokat írva gondolkodom most el rajta, hogy hiszen az ember már egész kicsi korától a körülötte látott emberekről, rokonokról, barátokról, s ha értelme még inkább kitágult, a híres emberekről vesz példát. Miért is ne lehetne, sőt, miért is ne lehetne hasznos, ha tudatosan teremteném meg az én hiteles énmárkám, ami ráadásul nem csupán mások, de magam előtt is amolyan jó példává lenne, amivel megéri törődni, ápolgatni és nem utolsó sorban tisztában lenni vele, azaz önmagammal?

Visszahozott egy csodálatos érzést bennem, hogy újra magamra találtam és én mennyire örülök mindannak, amit ez jelent. S van még egy érdekes vonzata a dolognak, mégpedig az, hogy ismerős ez a jóérzés. Ismerős az érzés, hogy én már voltam ebben az állapotban s most nem valami gyökeresen újat találtam meg, hanem egy, gyermekkorból már ismerős jó érzés éledt fel bennem újra”-  Beáta

Az Énmárka tanácsadás ideje közel 3 óra, díja most még 28 000 Ft helyett kedvezményesen csak 25 000 Ft.

Következő kedvezményes időpontok szeptember 7-én szerdán:

  • 9.00 – 12.00-ig
  • 12.30 – 15.30-ig

A programra jelentkezni az alábbi címen lehet, a tárgysorba beírva „énmárka”: info@simratyogaworld.com

Szeretettel várlak, ha szeretnél rátalálni saját esszenciádra.

Arató Mónika

Send this to a friend