A barátaink? Néha nem úgy tűnik, hiszen az érzelmek képesek teljes mértékben összezavarni az embert. Minden érzelem segíteni akar, azt jelzi, hogy éppen mi zajlik benned. Ezért érdemes tisztelettel, és megértéssel fordulni feléjük, még akkor is, ha éppen harag, düh formájában jelentkeznek. Szeretetteljes kapcsolatokban nem lehet akadálya az érzelmek kimondásának. Azzal, ha meghallgatjuk a másikat, éppen abban segítünk, hogy benne is letisztázódjon, hogy pontosan mit is érez. Okozhat ez fájdalmat? Igen. Mikor megosztjuk az érzelmeinket valakivel, sokszor előfordulhat, hogy olyasmi is elhangzik, ami a másiknak fájdalmat okoz. Én is sokszor éreztem már fájdalmat, mikor valaki felkavarodott érzéseit éppen rám ontotta, és én is érintett voltam abban, amiről beszélt.

Mi segíthet ilyenkor? Egyrészt érdemes látni, hogy mikor valaki az érzelmeitől megérintetten beszél hozzánk, akkor általában az érzelmei hatása alatt van. Éppen azzal jut magasabb tudatossági szintre, ha kimondja őket, hiszen a kimondásuk nagyon sok mindent kitisztít. Saját megismerési folyamatában támogatom őt, ha bátran kimondhatja. Természetesen ezáltal magamat is jobban megismerem, hiszen megfigyelem, hogy milyen öröm vagy fájdalom gombokat nyom meg bennem az, amiről  a társam beszél, és így arra is nagyobb rálátásom van, hogy bennem mi kezdett el éppen gyógyulni. A saját érzelmeimet, és igazságaimat is érdemes kimondanom, ha nem szeretném, hogy a szőnyeg alá seperve bennem maradjanak különböző feszültségek.

A pozitív és negatív érzelmeinket is érdemes kifejeznünk. A pozitív érzelmek kifejezése egyfajta hálaadás. A negatív érzelmek kifejezése tisztulás. A negatív érzelmeket nem mindig kell afelé kifejezünk, aki felé érezzük. A lényeg, hogy tudatosítsuk és szembenézzünk velük. Ha szembenézel velük, lehetőséget adsz, hogy megtisztuljanak, és elérkezz a magasabb rezgésszintű érzelmek, a hála, az öröm és a szeretet állapotába.

„Neked az összes kimondott dologról – csúnya dologról -, csak fel kell fedezned, hogy ha egyszer ki lett mondva, többé nem érződik „igaznak”.

Az össze kifejezésre juttatott érzésedről – a félelemtől a dühig – megállapíthatod, hogy miután kifejezésre jutott, többé nem fedi azt, ahogy valójában érzel.

Az érzések tehát csalókák lehetnek. Az érzelmek a lélek nyelve, de meg kell bizonyosodnod róla, hogy az igazi érzéseidre hallgatsz, nem pedig az agyad valamelyik hamisítványára.”– Neale Donald Walsch

Most a természet változása is támogat abban, hogy elérkezz a magasabb rezgésszintű szeretet érzéséhez, hiszen haladunk a tél, a csend felé. Ilyenkor könnyebb elköszönni azoktól az érzelmektől, amelyek már nem szolgálnak, letenni a negatív érzelmeket, elérkezni a megbocsátáshoz és a szeretethez, és megnyitni a szíved. A szíved megnyitása ugyanis nem azt jelenti, hogy sebezhetővé válsz. A szív útjának választása a valódi erőt jelenti, amellyel a boldogsághoz vezető életed teremtheted meg. Te vagy saját életed kertésze, és az a küldetésed, hogy a bimbóból egy gyönyörű, nyitott szirmú szív- virágot nevelj. Ha azt akarod, hogy az életed a szeretet vezérelje, akkor a szív- virágodat teljes pompájában kell megmutatnod a világnak.

„Ha azt akarod, hogy az életedet a szeretet vezérelje, úgy kell szeretned, ahogy még soha nem szerettél. Szeress bele az életbe!”– Rhonda Byrne

December 10-én szombaton szeretettel várunk a

„Szív- virág”
szeretet-ébresztő műhelybe.

Ezen a napon a szívünk életre kelését gyöngéden, szeretettel, odafigyeléssel támogatjuk meg.

Mivel tápláljuk a szív- virágunkat?

  • Beszélgetéssel
  • Meditációval
  • Páros és csoportos gyakorlatokkal
  • Érintéssel, gyógyítással
  • A szeretet szentélyébe lépést segítő tánccal
  • Saját szív-virágunk megalkotásával, amit akár oda is ajándékozhatsz Karácsonykor annak, akit szeretsz
  • Szer-tartással, Szer-etettel

 Időpont: December 10-én, szombaton, 10:00 órától 18:00 óráig

Az egész napos programra most még kedvezményesen jelentkezhetsz.

Figyelj! Amennyiben jelentkezésedet november 21-ig jelzed, és befizeted a részvételi díjat, számodra a program 12 000 Ft helyett csak 9 000 Ft.

A részvételi díj tartalmazza az egész napos programot, és minden kelléket a Szív- virág elkészítéséhez.

A létszám korlátozott, ha szeretnél velünk lenni, jelentkezz most!

Jelentkezni itt tudsz e-mailben: szilvi@simratyogaworld.com, a tárgy mezőbe, kérünk, írd be: Szív-virág

A programról itt olvashatsz bővebben.

Jövő héten ismét Újhold lesz, ami szintén támogatja az elengedést, és az új, vágyott dolgok felé való elindulást.

Ilyenkor érdemes ránéznünk, hogy mit engedtünk el. Milyen új erő kíván belőlünk megszületni, minek a gyógyulását, kiteljesedését szeretnénk elindítani a növő hold erejével.

“Újhold napja az életünk ritmusában mindig egy megújuló, üres állapotban megjelenő friss energia bejövetelét jelenti. Érdemes naptárunkban mindig követni az Újhold – Telihold ciklust, mert ezzel olyan órához igazítjuk tudatunkat, testünket, amely magas szinten rezeg”. (Kiss Balázs Kuno)

November 24-én, csütörtökön Újholdas gyógyító napot tartok, egyéni találkozók keretében.

Várlak:

  • ha el szeretnéd engedni a blokkokat az életedből
  • ha igazán meg szeretnéd teremteni szíved vágyait
  • bármilyen testi vagy lelki problémád van
  • ha szeretnéd növelni rezgésszintedet
  • ha egy adott helyzetben nem tudod, hogy mit tegyél
  • ha fel szeretnéd gyorsítani fejlődésedet életed bármely területén
  • ha megerősítést kérsz valamire, amit meg szeretnél valósítani
  • ha szeretnéd növelni életenergiádat

A gyógyítás növeli a tudatosságot, és fejlődési irányokat ad, amelyeket jól tudsz használni a betegségmegelőzésben és az öngyógyításban, és életterületeid fejlesztésében is.

“A tegnapi gyógyítás nekem fantasztikus volt, köszönöm! Úgy érzem, nagyon sokat segített, az estém is teljesen más volt, mint eddig sokáig, és szeretném ezt a tevékenység hozzáállásra ösztönző állapotot fenntartani.“ – Bea

Az egyéni ülések kb. 1 és negyed órásak, előre bejelentkezés szükséges.

A gyógyítás részvételi díja most 15 000 Ft helyett kedvezményesen csak 12 500 Ft. 

Kérlek, részvételi szándékodat jelezd itt, a tárgy mezőbe beírva: ÚJHOLD

E-mailben tájékoztatlak a helyszínről és a részletekről.

Szeretettel várlak!

Arató Mónika 

 

Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon, változtatás nélkül idézhető, amennyiben a hivatkozás végén a szerző neve vagy a www.simratyogaworld.com oldal megjelenítésre kerül.

Köszönjük együttműködésedet!

 

Send this to a friend