Te is vágysz rá, hogy a szíved vezessen, de időnként próbára tesz, hogy megvívd a csatáidat az elméddel? Volt már olyan, hogy úgy érezted a szíved segített dönteni egy kérdésben, de utólag kiderült, mégis csak az elméd vezetett?

Időnként tényleg nehéz lehet eldönteni, hogy a belső sugallat, ami hallunk, honnan érkezik. Minél többet gyakorolunk, annál tisztábban halljuk valódi hangunkat, a szív hangját, amely abban segít, hogy életünket a lehető legboldogabban, önmagunkat kiteljesítve élhessük. Számos lehetőség adódik ugyanis arra, hogy az elmét „kicselezzük”, és eséyt adjunk a szívnek, hogy mindennapjainkban megnyilvánulhasson.

Minden egyes pillanatban emeljétek az életenergiátokat, az életerőtöket a lehetős legmagasabb szintre, és emelkedetté váltok!”- Neale Donald Walsch

A legutóbbi Valódi Szerelem elvonulásunkat Dobogókőn a Táltos padnál kezdtük, ahol áldást kértünk az előttünk álló két és fél napra. Összesen huszonketten küldtük itt el a vágyunkat a szívünkből, aminek beteljesülését reméltük. Nagyon erőteljes kapcsolatba kerültünk ott, abban a pillanatban a dobogókői tájjal.

 

 A táltos pad felirata már önmagában is kifejezi azt az egységet, amelyre vágyunk: „Istenanyánk és Atyánk szerelme él bennünk”.

Ez a mondat számomra több jelentésű. Kifejezi egyrészt a világ teljes érzékelésének és egységének harmóniáját. A Férfi és a Nő szerelmét, a Föld és az Ég találkozását, a befogadást és a kiáradást, férfi és női oldalunk egyensúlyát, és ezáltal az életerőt is.

A visszajelzések, amiket kaptunk megerősítettek ebben, hogy a pad jó indítása volt közös együttlétünknek, hiszen a program nagyon jól sikerült:

„Számomra a dobogókői táborban nagy élmény volt a meditáció. Nem túlzás, amit mondok: életemben először voltam képes a tábor után olyan szívből megölelni édesanyámat, ahogyan mindig szerettem volna, sértettség és görcs nélkül, az aggodalom nélkül, hogy hátha nem szeret engem eléggé… A meditációs gyakorlat alatt – erőfeszítés nélkül, természetes módon – megértettem, hogy elég, ha én szeretem és elfogadom őt. Olyan volt, mint amikor varázsütésre megolvad a jég. És még szebbé vált az élmény, amikor az ölelésem hatására ő is elengedte magát, és egyértelmű volt, hogy szívből örül nekem.”Kata

„Nagyon jó még mindig érezni a dobogókői hatást. Minden percét élveztem az elvonulásnak, (bár a tánctól tartottam, utólag látom nem volt értelme) nagyon jó, hogy az esti programokat is megélhettük. Köszönöm a jól megkomponált programot mindkettőtöknek Móni és Andi.”Emőke

„Először is szeretném megköszönni Nektek ezt a hétvégi csodás élményt! Ismét olyan különleges dolgot éltem át, ami segít a hétköznapok taposómalmából kiszakadni, feltöltődni, és aztán újult erővel visszatérni. Igazából a töltődést a lehetőségekhez képest gyakran kellene valamilyen módon megtennem (-ünk) úgy érzem, hiszen ezeken az alkalmakon a Lélek a legfontosabb, azaz a valódi emberi lényeg. Csodálatos élmények voltak a meditációk, az erdei séta, a Nia, a gyógyítás, az önismereti feladatok, a mantraéneklés, a „csatornázás:-)” ,  és minden- minden olyan kis dolog, amit felsorolni sem lehet. Külön öröm volt számomra a két Pár jelenléte, hiszen együtt dolgozni a szerelmen a legnagyobb dolog: lehet fellegekbe emelő, de néha a rögös út is. És mindkét félnek tevékenyen részt kell vennie benne. És annak is örültem, hogy a sok lány 🙂 mellett a fiúk, azaz a Nők mellett a Férfiak is jelen voltak, hiszen a téma a férfiak számára is fontos, csak a mi modern világunkban erről a nekik nem igazán illik (?) beszélni. Mivel öcséim vannak így tudom, hogy a gondjaik a miénkhez hasonlóan a témát illetően ugyanazok, csak férfi szemmel. Hajrá Srácok, gyertek velünk minél többen a jövőben is!!!!

Szeretném megköszönni az élményeket a csoportnak is, hiszen a közösség ereje egymásnak olyan energiákat adott, ami a sajátot mintegy megszázszorozta. Ez az erő nagyon jól érezhető volt a szombat esti várakozásunk során, amikor sokan már megkaptuk a saját üzenetünket, ám olyan lelkesen vártunk, hogy az a néhány óra ücsörgés – kinek fekvés :-)-  fel sem tűnt.”Emi

 

A program olyan jól sikerült, hogy megalkottuk következő

 

Életerő és a Lélek fénye elvonulásunkat,

amelyet 2010. október 22-23-24-én

újra Dobogókőn tartunk.

 

Ha október 5-ig leadod a jelentkezésedet, még Te is részt vehetsz rajta!

 

Az elvonulás abban támogat,

  • hogy fizikailag és lelkileg felkészülj az előtted álló sötétebb, őszi és téli hónapokra,
  • feltöltekezz életerővel és energiával,
  • a boldogság veled legyen ezekben a hónapokban is
  • a szíved fénye, és intuíciód könnyítse meg minden döntésedet, és vezessen abba az irányba, amely a legjobb a számodra

Az elvonulás helyszíne

Dobogókő, Walden Hotel http://www.waldenhotel.hu/

Az elvonulás részvételi díja

45 000 Ft, amely tartalmazza a szállást, kényelmes két ágyas zuhanyzós, erkélyes szobákkal, 6 étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), az adót, és a teljes program díját.

Mire számíthatsz?

  • sok tánc felszabadító és energiát adó átélésére
  • kristálytálak és tibeti tálak gyógyító hangjára
  • meditációkra, és szertartásokra, amelyben választ és megoldást kapsz a téged foglalkoztató kérdésekre
  • sétákra Dobogókőn, amelyben összekapcsolódunk a tájjal, és tapasztalatoz gyűjtünk
  • egyéni, páros és csoportos gyakorlatokra

Kik vezetnek az úton?

Hriczu Andrea

Nia oktató, személyi edző (www.nia.hu)

Andi közel húsz éve foglalkozik sporttal, illetve test és lélek kapcsolatával. Nia black belt oktató. A mozgást, a táncot, mint létünk alapjait a Nia technikán és a jóga terápián keresztül közvetíti.

Arató Mónika

Coach, életvezetési tanácsadó, tréner

Arra törekszem, hogy a programjaimon részvevőket közelebb jutassam a saját szívükhöz, annak érdekében, hogy még egészségesebb, sikeresebb és boldogabb életet élhessenek.

Kiket várunk?

  • hölgyeket és urakat
  • egyedülállókat és párokat
  • barátokat és barátnőket

Figyelem!!! Ha egyszerre ketten jelentkeztek párok, barátok, vagy barátnők kedvezményt kaptok tőlünk. Így kettőtöknek az elvonulás díja összesen csak 85.000 Ft-ba kerül.

Érkezés

Október 22. péntek 14.30. és 15.45. között. A programot 16 órától kezdjük.

Távozás

A programot 24-én, vasárnap 16 órakor zárjuk.

Gyere és találj rá igaz önvalódból eredő belső fényedre, melyet tudatosan magaddal vihetsz a tél sötét hónapjaira! Feltöltheted magad ezzel a fénnyel, amely átvezet a sötét hónapokon, felerősítve bennünk az életenergiát, amely kreativitásunk alapja. Újra felfedezzük és megerősítjük a bennünk élő boldogságot, szívünk ragyogását.

 

Az elvonulásra Október 5-ig tudsz jelentkezni, ITT!

 

A létszám limitált ezért kérünk, időben add le a jelentkezésed! A jelentkezés az első részlet 20.000Ft befizetésével válik érvényessé.

Ha szeretnéd megosztani megéléseidet, tapasztalataidat, szívről és elméről, döntésekről, és boldogságról, akkor kérjük, írd meg véleményed a hozzászólások között!

 

Várunk szeretettel!

Móni és AndiNia

 

Send this to a friend