Egyiptomban vagyok éppen Veres Kriszta barátnőmnél. Bár gyermekkoromban egy egészen hosszú ideig egyiptológus akartam lenni, mégis ez az első alkalom, hogy itt járok.  Fantasztikusan sokszínű ez az ország, és az itt élő emberek is. Különböző bőrszínű, arcvonású, társadalmi osztályú embereket ismertem meg eddig. A közelebbi barátok nagyon kedves, szeretetteljes és gondoskodó emberek. Örülök, hogy ismerhetem őket. Ők jómódban élnek, és velük együtt nagyon kellemes élményeket szereztem én is az eltelt pár nap alatt.

Ma éppen a gizai piramisokat néztük meg, ahol egy teljesen más típusú energiát tapasztalhattam meg. A piramisokat körülvevő árusokét, akik valamiért azt gondolják, hogyha nagyon erőszakosan rátapadnak a turistákra, és ajánlgatják a szkarabeusz bogarakat, pólókat, sapkákat, a tevegelés lehetőségét, akkor jutnak sok pénzhez. Elnézve a „sikereiket”, nem értem miért nem változtatnak.

Volt közülük egy, aki nem ezt a stratégiát követte. A sok erőszakos ember között kedvesen megszólított bennünket egy fiatalember. Valahogy más, kellemesebb energiákat sugárzott, így Kriszta barátnőm szóba elegyedett vele. Végig kísért minket a piramisok között, és bár tudtuk, hogy ő is a megélhetését keresi itt, mégsem éreztük azt, hogy meg kellene szabadulnunk tőle. A végén, mikor búcsúztunk, nem fogadott el pénzt, de a beszélgetés során egyre inkább elkezdett minket érdekelni az éjszakai, sivatagi tevegelés lehetősége, tábortűzzel, amit ajánlott. Csupán azért, mert figyelt ránk, kedves volt, és szelíd.

Időnként, amikor a félelem uralkodik el rajtad, lehet, hogy te is erőszakosan követeled magadban az Élettől, hogy adja meg végre, ami jár. De ha te lennél az Univerzum, kinek adnál szívesebben, aki erőszakosan kér, vagy annak, aki a szeretet energiáját tartja életben önmagában? Ha eddig nem teljesen úgy működtek a dolgaid, ahogy szeretted volna, akkor változtass. Csináld másképp!

Nyáron közösen tartottuk Veres Krisztával a Van tábort a Velencei tónál. A téma annyira közel áll hozzánk, és olyan fontosnak tartjuk a VAN-ság érzésének átadását, hogy tovább göngyölítjük azt a boldogságlabdát, amitől az Élet egyre gömbölyűbbé válik.

Mivel a honlap bejegyzései közül is azok voltak a legnépszerűbbek, amelyek a VAN-ról szólnak, így úgy gondoljuk, benneteket is érint, és érdekel a VAN megtapasztalása a nincs helyett.

Ezért nagy örömmel tartjuk meg a

VAN Teremtő napot

2011. október 8-án, szombaton 10:00 – 17:00 óra között

Teremts meg mindent az életedben, amire vágysz! = Vedd észre, hogy már abban a pillanatban a tiéd, hogy a vágy megjelent.

Az életedben rengeteg minden akadályozhatja, hogy azt érzékeld valóságként, amit szeretnél. Nincs időd, nincs erőd, nincs pénzed, nem kapsz elég szeretetet, nem kapsz elég figyelmet és támogatást, nincs szerelem, nincs siker, nincs elégedettség.

Ha a felsorolt dogok közül bármelyiket is érzed, nagyon jó helyen vagy. Valahányszor észreveszel valamit, ami nincs, azaz felfigyelsz egy hiányra, azonnal megjelenik az is, amire vágysz!

Ha azt érzed, hogy valami nincs, akkor kaptál egy esélyt, hogy megváltoztasd az érzékelésedet, és ezzel megváltoztasd az életedet!  Azaz megnyílj annak befogadására, amire vágysz. A pillanatban jelen van mindkettő, az is, amit hiányolsz és az is, amire vágysz. A kettő ugyanaz. Az, hogy hiányolod, vagy élvezed és éled, csak rajtad és az érzékelésed átalakításán múlik!

Bármi, ami eszünkbe jut, az máris van. A bal-agyféltekés világ embere csak azt fogadja el van-nak, amit máris érinteni, szagolni, hallani, látni tud, azt nevezzük van-nak, ami máris fizikai formába sűrűsödött. Ha elveszünk ebben a hitrendszerben, akkor könnyen beleragadunk a nincs-be. Mert a formába sűrűsödés előtti állapotot nincs-nek érzékeljük, és ez feltámasztja bennünk az ellenállást és a nincs erőszakos, azonnali megváltoztatását.

Ha közben megnyílunk annak a világnak, ami a lehetőség szerint létező, ami éppen a pillanatból íródik, akkor az, amire vágyunk, gyorsabban tud nincs-ből van-ná változni, azaz finomenergiából fizikaiként érzékelhetővé sűrűsödni.

Gyere és csatlakozz hozzánk a VAN napon, hogy megteremtsd a VAN érzését, és megtapasztald fizikai valóságodban is, hogy minden körülötted VAN, és minden a tiéd lehet, amire vágysz.

A Van-Teremtő napról itt olvashatsz bővebben, és ha gyors vagy, még kedvezményesen is jelentkezhetsz.

Egy másik program, amivel szintén hozzájárulhatsz bőséged megteremtéséhez a

Bőség-vonzó online kurzus, amely szeptember 26-án, az Újhold energiájával megtámogatva indul.

A kurzus segítségével megérted, hogy minek a következménye, ami eddig történt az életedben. Meggyógyíthatod, és elengedheted mindazt, ami egy torz valóság megteremtésében eddig veled volt, és belekezdhetsz annak az életnek a megteremtésébe, amire valóban vágysz. Magadba gyűjtheted azt a belső erőt, ami ahhoz kell, hogy valóban változtatni tudj az általad kívánt valóság irányába. Megérkezhetsz a szeretetbe, ami a bőség és gazdagság alapja is.

Az online kurzus elvezet új valóságod megteremtéséig, mindezt úgy, hogy végre valóban változtatsz, még akkor is, ha már sokat foglalkoztál a témával.

A Bőség-vonzó online kurzus szerkezete:

  • 8 hét
  • 8 lecke
  • 8 tanítás
  • 8 gyakorlat
  • hanganyagok
  • bőségteremtő meditáció
  • megerősítések
  • mindennapi bőségteremtő varázslatok
  • saját személyes történeteim, mint segítségek
  • a kurzus végén pedig egy ajándék, amit postán küldünk el neked, és ami emlékeztetni fog és segít neked új világod megteremtésében.

Az online kurzus alap díja 11 000 Ft.

Kedvezményes lehetőség! Ha jelentkezésedet szeptember 12-ig, Teliholdig jelzed, illetve addig elküldöd a jelentkezési díjat, akkor kedvezményesen, 8 000 Ft-ért vehetsz részt a 8 hetes kurzuson.

A Bőség-vonzó online kurzusról olvass tovább itt és jelentkezz!

Szeretettel várlak!

Arató Mónika

 

Send this to a friend