A hétvégén lehetőségem volt egy programomhoz kapcsolódóan újra pontosítani a vágyaimat. Nem halogattam sokáig, az élmény kapcsán megvizsgáltam az érzéseimet. Megfigyeltem, hogy mi okozott örömet benne, és mi az, ami annyira nem.  Ezektől a megállapításoktól azt is tisztábban látom most, hogy milyen az az élet, amely még közelebb áll ahhoz az energiához, aki én vagyok.  Mi az a mód, és forma, ami a legtöbb örömmel tölt el, és ezáltal másokat is. Természetesen ez az is jelenti, hogy újra elengedek néhány dolgot, hogy több erő és figyelem jusson azoknak a dolgoknak, amelyekben a legtisztábban járhatom a saját utamat.

Rhonda Byrne: Az erő című könyvében találtam egy ábrát, ami meglehetősen megkönnyíti mindannak megteremtését, amire vágysz. Ő azt mondja, hogy még a legnagyobbnak tűnő vágyad sem nagyobb a teremtés szempontjából, mint egy apró pici pont egy kör közepén.

„Nem számít, mi a vágyad, gondolj rá úgy, mintha egy apró pont volna, mert a szeretet ereje számára még egy aprócska pontnál is kisebb!”

Ha egy házra vágysz például, akkor rajzold le magadnak így:
 
Éppen ma találtam meg az asztalomon három ilyen kört ponttal, amihez három vágyamat írtam körülbelül egy évvel ezelőtt. A teremtés egy összjáték, amit az Univerzummal együtt hajtunk végre. Ahhoz, hogy elhozhassa számunkra mindazt, amire vágyunk, meg kell mondanunk számára, hogy mi is az pontosan.

 

Így most leírom számodra az Univerzummal való együttműködés második aranyszabályát, ahogy az előző blogban ígértem, hogy még közelebb juthass valódi vágyaidhoz:

Ismerd meg minél jobban önmagad és rendszeresen válaszold meg ezeket a kérdéseket:

  • ki akarsz lenni?
  • mit akarsz tenni?
  • minek akarsz a birtokába kerülni?

Írd le, keress hozzá képeket, vagy csak álmodozz róluk. Úgy mondd el magad és az Univerzum számára a vágyaidat, ahogy neked a legjobb, amiben a legtöbb erőt érzel. Én mindent írásba foglalok, ami fontos, így a vágyaimat is rögzítettem a naplómban, illetve a számítógépemben is. A részletek kibontása pedig a képzeletemben történik.

Mire vágysz az anyagi bőséggel kapcsolatban? Milyen élet lenne számodra a legmegfelelőbb? Mivel akarod megkeresni a pénzedet? Mi akadályozza még benned, hogy mindazt elérd, amire vágysz?

Most két olyan programot is ajánlok, amelyek segítségével közelebb kerülhetsz ahhoz az élethez, ami igazán boldoggá tesz téged.

Az egyik ezen a héten pénteken, tehát október 14-én a

Bőség- és gazdagság teremtő, gyógyító és meditációs est,

amelyre szeretettel várlak Téged is, ha szeretnél végre megérkezni a pénz, bőség, és gazdagság érzékelésébe, és megteremtésébe.

Ezen az estén 18.30 és 21.00. óra között:

  • Létrehozzuk a teret, amiben megtörténhet a bőség varázslat
  • Kiemeljük és meggyógyítjuk mindazt az érzelmi és gondolati energiahiányt és blokkot, ami eddig távol tartotta tőled a bőséget.
  • Megerősítéseket programozunk be a mátrixunkba, ami lehetővé teszi, hogy a kapcsolód mindig be legyen kapcsolva a bőség, és gazdagság érzékelésére és megteremtésére.
  • Szándékimpulzusokat küldünk ki, amellyel behívjuk az Univerzumból mindazt, amire vágyunk.

Már csak néhány főt tudunk fogadni, így ha köztünk szeretnél lenni, olvass tovább a programról, és jelentkezz itt.

 

A másik, szintén a bőséghez kapcsolódó programot azoknak ajánlom, akik szívesen elmélyednek ebben a témában a Bőség-vonzó online kurzus segítségével.

A Bőség-vonzó online kurzus egy misztikus napon,  2011. 11. 11-én, a Telihold energiájával megtámogatva indul.

A kurzus segítségével megérted, hogy minek a következménye, ami eddig történt az életedben. Meggyógyíthatod, és elengedheted mindazt, ami egy torz valóság megteremtésében eddig veled volt, és belekezdhetsz annak az életnek a megteremtésébe, amire valóban vágysz. Magadba gyűjtheted azt a belső erőt, ami ahhoz kell, hogy valóban változtatni tudj az általad kívánt valóság irányába. Megérkezhetsz a szeretetbe, ami a bőség és gazdagság alapja is.

Ha jelentkezel, most kedvezményt is kapsz. Minderről többet megtudhatsz itt.

Ha gyorsan szeretnél fejlődni, és mihamarabb megteremteni a vágyott bőséget, akár mindkét programra is jelentkezhetsz, hiszen más nézőpontból értheted meg a bőség megteremtésének kérdését.

 

Szeretettel várlak!

Arató Mónika 

 

Send this to a friend