Tegnap és tegnap előtt este fantasztikus élményben volt részem. A Párommal belefogtunk egy gyakorlatba, amit már körülbelül három hete, rendszeresen, minden nap végzünk. Úgy is mondhatnám: varázsolunk. Mantrákat éneklünk, és tegnap előtt este éppen a kertben ülve énekeltünk. Elénekeltük a mostanában használt mantránkat száznyolcszor, majd a Párom elénekelt kilencszer egy másik, nagyon erős mantrát. A hatása rám fantasztikus volt. Úgy éreztem, kinyílik a szívem, kitágulok az éterben, és a mantra szavainak erejétől szinte szédülni kezdtem. Tegnap este megismételtük az élményt, a hatása még erősebb volt.

Újra fel kellett fedeznem, hogyha a megfelelő eszközöket (szavakat, mozdulatokat, gondolatokat, érzéseket) emeljük be a mindennapjainkba, akkor tényleg képesek vagyunk kitágítani a teret és az időt. A hajtóerő, az üzemanyag, amitől mindezek működni kezdenek bennünk, emberekben, az érzés, amelyet gondolataink, teremtésünk mellé társítunk. Az érzés akkor tud a legjobban segíteni nekünk a vágyaink megteremtésében, ha úgy érezzük át, mintha az a dolog, esemény, amire vágyunk, már megtörtént volna. Ez nem újdonság, régóta tanítják ezt a spirituális irodalomban, mégis vannak fokozatai a megértésnek, amelyek segíthetnek.

Ha például olyan erős benned a vágy, hogy megvalósíts valamit, hogy képes vagy sokat álmodozni róla, akkor az álmokkal bevonzod azt, amit szeretnél. Ilyenkor nemcsak az asztrális mező lesz aktívabb körülötted, hanem más dimenziókba vezető kapukat is megnyithatsz, és ezzel mintha „isteni” segítséghez jutnál. A más dimenziókhoz való kapcsolódásod érzések, megélések formájában jelentkezik, az érzést tehát hamarabb tapasztalod meg, mint ahogy a vágyad fizikai formában megvalósult volna. És ez a kulcsa mindennek.

Az érzés képes megváltoztatni a DNS-ed szerkezetét, ezzel akár még fizikai betegségeidet is képes vagy percek alatt eltűntetni, vagy akár változtatni életed legfontosabb területein: családi kapcsolataidon, szerelmi életeden vagy a pénzhez fűződő viszonyodon.

Ha szeretnél velünk varázsolni, és megtapasztalni – többek között- a fenti két mantra, a közös kántálás és teremtés erejét, szeretettel várunk augusztus 4- 5-én a

„DNS transzformáció”

Sejtátalakító, gyógyító, hálaadó elvonuláson a Teljesség jegyében

Mikor spirituális eszközöket használunk saját tudatosságunk növelésére, és a bennünk élő isteni mag felfedezésére és kibontására, akkor valójában transzformáljuk magunkat. Átalakítjuk a gondolatainkat, érzelmeinket, és a fizikai testünket is. Ez még akkor is így van, ha bár használunk spirituális eszközöket, de mindezt különösebb tudatosság nélkül tesszük a fizikai szint tekintetében.

Az elvonulás ideje alatt a transzformáció tudati, érzelmi és fizikai szinten is történik, amely képes átalakítani a sejtjeink rezgését és a DNS-ünket. Az elvonuláson 9 szent szanszkrit mantra zengetésével fogjuk transzformálni önmagunkat, tudatunkat, érzelmeinket és sejtjeinket.

A mantrák mágikus, gyógyító, védelmező és felszabadító dallamok. Több ezer éve használják őket a keleti misztikus tradíciókban a test vitalizálására, a belső nyugalom és a szent célok eléréséhez. Az elvonuláson megismerkedünk egyenként a mantrák jelentésével, céljával, megtanuljuk őket zengetni, megismerjük mindennapi használatuk módját, és hogy hogyan képesek átalakítani az életünket. Segítségükkel kibontjuk többdimenziós lényünket.

Az elvonulás létszáma maximum 16 fő, a jelentkezés korlátozott, kérünk, időben jelezd részvételi szándékodat. A jelentkezések rögzítése a beérkezés sorrendjében történik!

Figyelj! 

Ha jelentkezésedet most leadod, és a válasz e-mailben jelzett bankszámlaszámra megérkezik az elvonulás díjának 50%-a, akkor jelentős kedveszménnyel, 26 000 Ft helyett 22 000 Ft-ért vehetsz részt az elvonuláson. Tehát ez esetben 11 000 Ft-ot kell átutalnod előlegként június 3-ig.

Jelentkezni itt tudsz: jelentkezem@simratyogaworld.com, a tárgysorba írd be kérlek: DNS

Hogy mi az elvonulás pontos programja, milyen életterületeket varázsolunk át a segítségükkel, megtudhatod, ha tovább olvasol az elvonulásról itt!

Ha pedig szeretnéd átélni azt a folyamatot, amivel én is megtaláltam a Lélektársamat, annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb pillanatban melléd állhasson, akkor szeretettel várlak a

 

Lélektárs- behívó online kurzus

hallgatói között.

A kurzus hamarosan, 2012. május. 10-én, e hét csütörtökön indul. Mindazoknak szól, akik szeretnék figyelmük egy részét lélektársuk megtalálására felajánlani, és ezáltal megnövelni vonzásukat, amely a legmegfelelőbb időpontban elhozza számukra valódi társukat.

Rátalálhatsz a valódi szerelemre – legyél akárhány éves-, ha hiszel benne, és ha minden szinten felkészíted magad, hogy energetikailag tökéletesen együtt rezegj azzal a szerelemmel, amelyet keresel.

Mivel támogatlak Téged a folyamatban?

  • 12 héten át 12 leckével
  • rezgésszint emelő gondolatokkal és feladatokkal
  • megerősítésekkel
  • videó anyagokkal
  • hanganyagokkal
  • letölthető meditációkkal
  • sok szeretettel
  • valóságteremtő technikákkal
  • a folyamat végén pedig egy külön Neked szóló meglepetéssel, amit postán küldünk el Számodra az utolsó leckédet követően!

Amit tőled várok a siker érdekében

  • erős vágyat, és szándékot, hogy megtaláld Őt
  • figyelmet
  • nyitottságot
  • az érzelmeid, megfigyeléseid és tanulságaid megosztását.

Az on-line kurzus előnye, hogy a feladatokat a számodra ideális időpontban végezheted el.  A figyelmed fókuszát egy erős támogató folyamat mentén lélektársad behívásán tartja, ezáltal életre keltve vonzásod törvényét.

Az online kurzus alatt lehetőséged van továbbá személyre szóló, e-mailben történő kíséretre is, így a saját személyes életedre nézve a kurzus hatékonyságát megnövelheted!

Minderről, illetve a részvétel feltételeiről itt olvashatsz bővebben, és jelentkezhetsz is!

Végezetül pedig szeretettel küldök egy videót, amelyben a saját szemeiddel láthatod, hogy hogyan képesek az érzésekkel feltöltött szavak 3 perc alatt meggyógyítani egy daganatot. Akik abban hisznek csak, amit eddig tudománynak neveztünk, azoknak nem ajánlom a videó megnézését. Akik azonban nyitottak, és érzik a szívükben, hogy világunk eddig talán soha nem tapasztalt ütemben változik, megnézhetik Gregg Baden előadásának egy részletét, amely az érzések által feltöltött szavak varázserejéről is szól. A videó magyar felirattal látható.

 

 

 

Szeretettel,

Arató Mónika

 

Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

 

Send this to a friend