Szeretsz kísérletezni? Ha úgy nézel az életedre, mint annak kiderítésének lehetőségére, hogy ki vagy te, milyen szándékkal születhetett ide a lelked ebbe a földi valóságba, akkor valószínűleg a tettvágyad is erősebb lesz. A kvantumfizika megállapításai szerint végtelen mátrixban élünk, és az emberi meggyőződés ereje tesz minket azzá, aminek hisszük magunkat. A mátrix támogat minket, ha jól tudunk vele együttműködni. Korlátai csak a gondolkodásunknak vannak, egyébként határtalan lehetőségek állnak előttünk.

Gondolataink erejével és érzelmeinkkel az életünket a vágyott irányba alakíthatjuk, új, eddig nem ismert képességeinket tárhatjuk fel. Képesek vagyunk így az öngyógyításra, a DNS átalakítására, és mások gyógyítására is.

„Pillanatnyilag talán úgy gondolod, hogy a korlátlan lehetőségek ötlete képtelenség. Ez a meggyőződésed. Ez nem jó vagy nem rossz, nem helyes vagy nem helytelen. Egyszerűen csak ez a meggyőződésed. És pont eszerint alakul majd az életed.”- Pierre Franckh

Miért hiszek ebben? Mert megtapasztaltam. Minden célomat el tudtam érni, amit egyszer kigondoltam, és valóban vágytam rá. Ez tényleg megdöbbentő. Ezért manapság, ha egy- egy önkorlátozó gondolatommal találkozom, hamarosan teszek róla, hogy el tudjam engedni, és átalakítsam meggyőződés-rendszeremet. Minél több ilyen meggyőződést sikerül elengednem, annál jobban kinyílik az életem. Több energiám van, a segítő erők megtalálnak, az Univerzum szinte előkészíti az ösvényt, amin haladok. Véletlennek látszó szerencsés események követik egymást, amelyek könnyebbé teszik az ösvényemen való haladást.

Nem gondoltam volna például néhány évvel ezelőtt, hogy dolgom lenne a gyógyítással. Nem éreztem, hogy lennének ilyen képességeim, és nem is vágytam rá. Aztán a véletlen elsodort Gill Wright gyógyító kurzusára, és megtapasztalhattam, hogy hogyan hatnak az energiáim másokra. A tudásvágyam folyamatosan növekedett, megtapasztaltam, hogy amit megtanulok, azonnal működésbe lép. Jönni kezdtek hozzám a gyógyulásra várók, és kiderült számomra, hogy egy olyan képességemre bukkantam rá, ami már gyermekkoromtól bennem szunnyadt, csak éppen eddig nem láttam meg.

Bármikor bármi megváltoztatható. Jobb egészségre, boldogabb életre vágysz? Szeretnél végre könnyedén és bőségben élni? Hivatást szeretnél változtatni, ami értékes magad és mások számára is? Az élet tele van lehetőségekkel, és tudsz velük élni, ha észreveszed őket.

Néhány ilyen lehetőséget itt és most is elérhetsz:

  1. Valóságteremtő mátrixgyógyítás november 3-án- most kedvezményesen!
  2. Gyógyítói kurzus – november 12-13-án – ne maradj le!
  3. Bőségvonzó online kurzus – november 4-ig kedvezményesen jelentkezhetsz. Indulás egy varázslatos napon, 2011.11.11-én!

 

1. November 3-án csütörtökön szeretettel várlak

a Valóságteremtő mátrixgyógyításon,

amelyre most kedvezményesen jelentkezhetsz.

 

 

Várlak téged szeretettel:

  • ha bármilyen testi vagy lelki betegséget szeretnél elengedni
  • ha át szeretnéd alakítani egészséggé és életerővé
  • ha régóta azonos mintákat ismételgetsz a párkapcsolatodban, és ezt már többet nem így szeretnéd tenni
  • ha meg szeretnéd tapasztalni a valódi szerelmet
  • ha sikeresebb, és boldogabb szeretnél lenni
  • ha valami régóta nem sikerül, amit szeretnél
  • ha javítani szeretnéd a kapcsolataidat
  • ha anyagi bőséget szeretnél teremteni
  • ha új képességekre szeretnél szert tenni
  • ha több életerőt, és energiát szeretnél magadban megtapasztalni.

Az egyéni ülések kb. 1 és negyed órásak, előre bejelentkezés szükséges.

A Valóságteremtő Mátrixgyógyítás díja most kedvezményesen 15 000 Ft helyett  csak 12 500 Ft.

A gyógyításon előre egyeztetett időpontban tudlak fogadni.

Kérlek, részvételi szándékodat jelezd itt, a tárgy mezőbe beírva: MÁTRIX.

E-mailben tájékoztatlak a helyszínről és a részletekről.

Ha pedig többet szeretnél megtudni a gyógyításról ide kattints!

2. Hamarosan indul, hiszen november 12- 13-án lesz az első találkozónk,

a Gyógyítói kurzus.

Néhány helyünk még van. Várlak szeretettel, ha akár magadat, akár családodat szeretnéd gyógyítani, akár egy lehetséges új hivatást szeretnél megtalálni magad számára.

 

„A Lélek egészsége az emberi tapasztalás igazi célja. Minden ezt szolgálja.”- Gary Zukav

A gyógyítói kurzus időtartama egy év, 5 hétvégi időpontban fogunk találkozni.

A gyógyítói kurzus során az alábbi tematika szerint haladunk:

  • A gyógyítás elméleti és erkölcsi alapjai
  • Élet az 5 dimenzióban
  • Ezoterikus gyógyítás
  • Az ember energiaközpontjai
  • Diagnózis a 7 sugár segítségével
  • Csakrák és tudatosság
  • Étertest érzékelés
  • A Lélekdimenzió
  • Lélekösszekapcsolás
  • Személyiségintegráció
  • Az intuíció szerepe a gyógyításban
  • A halál folyamata
  • Energiagyógyítás
  • Ismerd meg magad, mint gyógyítót
  • Gyógyítás térben és időben
  • Valóságteremtő mátrixgyógyítás
  • A különböző gyógyító technikák megfelelő alkalmazása

A kurzuson egy jelentősebb elméleti részt mindig gyakorlat követ, ahol megtapasztalhatjuk mindazt, amit tanultunk, és egyre inkább megértjük önmagunk, mint gyógyító működését.

Ha érdekel a gyógyítói kurzus tudj meg róla többet, és jelentkezz itt, most, nehogy lemaradj!

Szeretnéd végre megtapasztalni, hogy milyen lenne olyan bőségben élni, amire valójában vágysz? Engedj el mindent, ami gátol, és érkezz meg abba az észlelésbe, ami lehetővé teszi, hogy felfedezd az Univerzum korlátlan bőségét, és bevonzd azt a magad és családod, környezeted számára.

3. A Bőség-vonzó online kurzus egy misztikus napon,  2011. 11. 11-én, a Telihold energiájával megtámogatva indul. A kurzus segítségével megérted, hogy minek a következménye, ami eddig történt az életedben.

Meggyógyíthatod, és elengedheted mindazt, ami egy torz valóság megteremtésében eddig veled volt, és belekezdhetsz annak az életnek a megteremtésébe, amire valóban vágysz. Magadba gyűjtheted azt a belső erőt, ami ahhoz kell, hogy valóban változtatni tudj az általad kívánt valóság irányába. Megérkezhetsz a szeretetbe, ami a bőség és gazdagság alapja is.

Az online kurzus elvezet új valóságod megteremtéséig, mindezt úgy, hogy végre valóban változtatsz, még akkor is, ha már sokat foglalkoztál a témával.

A Bőség-vonzó online kurzus szerkezete:

  • 8 hét
  • 8 lecke
  • 8 tanítás
  • 8 gyakorlat
  • hanganyagok
  • bőségteremtő meditáció
  • megerősítések
  • mindennapi bőségteremtő varázslatok
  • saját személyes történeteim, mint segítségek
  • a kurzus végén pedig egy ajándék, amit postán küldünk el neked, és ami emlékeztetni fog és segít neked új világod megteremtésében.

Tematika:

  • Van: Amit át szeretnél élni, meg szeretnél tapasztalni, az már mind benned van. Megkeressük, és ezzel elkezdjük teremteni.
  • Nem viszem tovább: jelenlegi helyzeted tisztázása; mi az, amit már nem akarsz.
  • Gyógyítom és elengedem: minden olyan mélyen gyökerező történést meggyógyítunk és elengedünk, amelyek segítségével létrehoztad azt a valóságot, amit már többé nem akarsz. Egyszer és mindenkorra.
  • Összegyűjtöm: támogató energiák összegyűjtése és összekapcsolódás velük. Minden olyan energiát beazonosítasz, segítségül hívsz és beépítesz mindennapi valóságodba, amivel megteremted új pénzügyi helyzeted, bőségedet és jólétedet.
  • Voltam: önkorlátozó hiedelmek összegyűjtése és átalakítása.
  • Vagyok: új gondolatok, vizualizáció, magnetizálás és teremtés.
  • Elfogadom: olyan napi gyakorlatokat tanulsz meg, amelyek segítségével átölelheted az életedbe érkező bőséget.
  • Áramoltatom: adni és kapni. A gyarapodást segítő törvények.

Az online kurzus díja 11 000 Ft.

KEDVEZMÉNY!

Ha a díjad legkésőbb november 4-ig beérkezik hozzánk, akkor az alapdíjad csak 8 000 Ft!

Az online kurzus alatt lehetőség van arra is, hogy személyesen konzultálj velem, így a saját személyes életedre nézve a kurzus hatékonyságát megnövelheted.

Olvass erről tovább és jelentkezz itt.

Szeretettel várlak a programokon!

Arató Mónika 

 

Send this to a friend