Egyik este életemben először mentem el egy hawaii táncra. A terembe belépve a falon egy üzenetet olvastam, ami nagyon megfogott:

„Mindent az életedben azon keresztül teremtesz meg, hogy a szívedet felemeled hozzá.

Engedd el a félelmeket, az önbizalomhiányt, a negatív gondolatokat. Lépj ki a megszokásból, és emeld a szíved rezgésszintjét minden érzelmeddel, és gondolatoddal és tetteddel.

A Mindenség, amihez felemelted a szíved egyszer csak ott van az életedben, és te megállsz, és azt gondolod: „Hogy ez milyen egyszerű!””

Nagyon megérintett, amit olvastam, ugyanakkor nagyon ismerősnek tűnt. Aztán rájöttem, hogy a szavakat én magam írtam, hiszen ez egy Lélekcsemege volt, amit július 6-án küldtem ki az éterbe. Mindenesetre az üzenet nagyon aktuális volt számomra, és azt gondolom, hogy mindennap, mindenkinek az lehet, hiszen ez a valódi teremtés alaptörvénye.

Sok mindent írhatnék erről a témakörről, és valószínűleg fogok is a jövőben, hiszen minden nap, a gyógyítások és a csoportos programok alkalmával megtapasztalom, hogy mindannyian a szívünk rezgésszintjének emelésén dolgozunk. Most mégis álljon itt egy idézet, amivel sok évvel ezelőtt találkoztam, és már akkor nagyon megérintett.

Nem attól félünk leginkább,
hogy a kihívásoknak nem tudunk megfelelni.
Leginkább attól félünk,
hogy erőnk minden mértéket meghalad.
A bennünk élő fény ad okot a félelemre,
nem a bennünk rejlő sötétség.

Azt kérdjük: „ Ki vagyok én egyáltalán, hogy
ilyen ragyogó, magával ragadó,
tehetséges és fantasztikus merek lenni?”

Isten gyermeke vagy.

Ha meghúzod magad, nem szolgálod a világ javát.
Semmi köze a megvilágosodásnak ahhoz,
ha meghúzod magad, hogy mások
magabiztosabbnak érezzék magukat melletted.

Arra születtünk, hogy a bennünk lakó Isten
dicsőségét a világban megvalósítsuk.
….
Ha megszabadulunk félelmeinktől,
már a puszta jelenlétünk is felszabadít másokat.

(Nelson Mandela- A Dél- Afrikai Köztársaság egykori elnökének beiktatási beszéde-1994.)

Új, vágyott életedet türelemmel teremtsd meg. Légy türelmes önmagaddal, és mindig tartsd szem előtt szándékaidat. Ha szándékaidra figyelsz, és a szíved rezgésszintjét folyamatosan emeled hozzájuk, akkor az élet mindig a legmegfelelőbb időpontban hozza el számodra a segítőket, történéseket, és a lépteidet könnyűnek fogod érezni saját ösvényeden.

Jövő héten Telihold lesz, ami támogatja a bennünk élő vágyak kiteljesedését, és mindannak gyógyítását, ami még akadályoz abban, hogy emeld szíved rezgésszintjét.

Várlak szeretettel a Teliholdas gyógyító napon, amit szerdán, szeptember 14-én tartok, 1 és negyed órás, személyes ülések formájában.

Várlak, ha:

  • bármilyen testi vagy lelki problémád van
  • ha szeretnéd növelni rezgésszintedet
  • ha egy adott helyzetben nem tudod, hogy mit tegyél
  • ha fel szeretnéd gyorsítani fejlődésedet életed bármely területén
  • ha megerősítést kérsz valamire, amit meg szeretnél valósítani
  • ha szeretnéd növelni életenergiádat

A gyógyítás növeli a tudatosságot, és fejlődési irányokat ad, amelyeket jó tudsz használni a betegségmegelőzésben és az öngyógyításban, és életterületeid fejlesztésében is.

Csak előre bejelentkezéssel tudlak fogadni, a szabad helyek erejéig. Jelentkezni itt tudsz: info@simratyogaworld.com.  A tárgysorba kérlek, írd be: TELIHOLD

FIGYELJ!

Szeptember 12-éig, hétfőig tudsz kedvezményesen jelentkezni a Bőségvonzó online kurzusra.

A Bőség-vonzó online kurzus szeptember 26-án, az Újhold energiájával megtámogatva indul. A kurzus segítségével megérted, hogy minek a következménye, ami eddig történt az életedben. Meggyógyíthatod, és elengedheted mindazt, ami egy torz valóság megteremtésében eddig veled volt, és belekezdhetsz annak az életnek a megteremtésébe, amire valóban vágysz. Magadba gyűjtheted azt a belső erőt, ami ahhoz kell, hogy valóban változtatni tudj az általad kívánt valóság irányába. Megérkezhetsz a szeretetbe, ami a bőség és gazdagság alapja is.

Az online kurzus elvezet új valóságod megteremtéséig, mindezt úgy, hogy végre valóban változtatsz, még akkor is, ha már sokat foglalkoztál a témával.

A Bőség-vonzó online kurzus szerkezete:

  • 8 hét
  • 8 lecke
  • 8 tanítás
  • 8 gyakorlat
  • hanganyagok
  • bőségteremtő meditáció
  • megerősítések
  • mindennapi bőségteremtő varázslatok
  • saját személyes történeteim, mint segítségek
  • a kurzus végén pedig egy ajándék, amit postán küldünk el neked, és ami emlékeztetni fog és segít neked új világod megteremtésében.

Tematika:

  • Van: Amit át szeretnél élni, meg szeretnél tapasztalni, az már mind benned van. Megkeressük, és ezzel elkezdjük teremteni.
  • Nem viszem tovább: jelenlegi helyzeted tisztázása; mi az, amit már nem akarsz.
  • Gyógyítom és elengedem: minden olyan mélyen gyökerező történést meggyógyítunk és elengedünk, amelyek segítségével létrehoztad azt a valóságot, amit már többé nem akarsz. Egyszer és mindenkorra.
  • Összegyűjtöm: támogató energiák összegyűjtése és összekapcsolódás velük. Minden olyan energiát beazonosítasz, segítségül hívsz és beépítesz mindennapi valóságodba, amivel megteremted új pénzügyi helyzeted, bőségedet és jólétedet.
  • Voltam: önkorlátozó hiedelmek összegyűjtése és átalakítása.
  • Vagyok: új gondolatok, vizualizáció, magnetizálás és teremtés.
  • Elfogadom: olyan napi gyakorlatokat tanulsz meg, amelyek segítségével átölelheted az életedbe érkező bőséget.
  • Áramoltatom: adni és kapni. A gyarapodást segítő törvények.

Az online kurzus díja 11 000 Ft.

Azonban ha jelentkezésedet szeptember 12-ig, Teliholdig jelzed, illetve addig elküldöd a jelentkezési díjat, akkor kedvezményesen, 8 000 Ft-ért vehetsz részt a 8 hetes kurzuson.

Az online kurzus alatt lehetőség van arra is, hogy személyesen konzultálj velem, így a saját személyes életedre nézve a kurzus hatékonyságát megnövelheted.

A személyes konzultációt az alábbiak szerint veheted igénybe:

Rubin- csomag: 8 hét, 8 lecke, 8 tanítás, 8 gyakorlat, hanganyagok, bőségteremtő meditáció, megerősítések, mindennapi bőségteremtő varázslatok, saját személyes történeteim, mint segítségek, a kurzus végén pedig egy ajándék, amit postán küldünk el neked, és ami emlékeztetni fog és segít neked új világod megteremtésében + személyes visszajelzés e-mailben 3 alkalommal (az általad megválasztott időben).

A Rubin csomag díja: alapdíj (11 000 Ft) + 3 000 Ft, illetve amennyiben legkésőbb szeptember 12-ig jelentkezel és átutalod a díjat, akkor a kedvezményes alapdíj (8 000 Ft) + 3 000 Ft.

 

Gyémánt- csomag: 8 hét, 8 lecke, 8 tanítás, 8 gyakorlat, hanganyagok, bőségteremtő meditáció, megerősítések, mindennapi bőségteremtő varázslatok, saját személyes történeteim, mint segítségek, a kurzus végén pedig egy ajándék, amit postán küldünk el neked, és ami emlékeztetni fog és segít neked új világod megteremtésében + személyes visszajelzés e-mailben 8 alkalommal.

A Gyémánt csomag díja: alapdíj (11 000 Ft) + 6 000 Ft, illetve amennyiben legkésőbb szeptember 12-ig jelentkezel és átutalod a díjat, akkor a kedvezményes alapdíj (8 000 Ft) + 6 000 Ft.

Jelentkezz tehát kedvezményesen szeptember 12-ig, a tárgysorba beírva „Bőség”, itt: szilvi@simratyogaworld.com.

A levélben írd meg nevedet, és hogy melyik csomagot kívánod megrendelni (alap, rubin vagy gyémánt).
 
Szeretettel várlak!

Arató Mónika

 

Send this to a friend