májusi szerelemPár nap, és máris elkezdődik a szerelem hava. Május 1-je egy jelentős időpont az évkörön. Ilyenkor (és még november 1-jén), a legvékonyabb a fátyol az illúziók világa, és a Valóság között. A szer-elem, mint az ötödik elem, egy olyan energia, amire a legtöbben nagyon vágyunk. Azért, mert egy másik emberrel való szoros kapcsolódásban élhető át leginkább az egység élménye, amelyre még emlékezünk, és amely hív újra magához.

A május a szerelem hónapja, amikor szinte szerelmesek vagyunk a létezésbe, keressük a társunkat, vagy ha már mellettünk van, intenzívebben vágyunk a romantikus együttlétre. Májusban közelebb léphetünk önmagunkhoz is, saját magunk elfogadásához, és szeretetéhez. Önmagunk elfogadásán keresztül pedig mélyebben, őszintébben lehetünk jelen társas kapcsolatainkban, és szabadabban élhetjük az életünket.

Az önmagunkkal való egység mindennek az alapja. Ha olyan kapcsolatra vágysz, amelyben önmagad lehetsz, akkor érdemes ráérezned, ki is vagy valójában. Önmagad elfogadása úgy, ahogyan a Teremtő létrehozott, nem kis feladat, de nem lehetetlen. Ha szerelmes tudsz lenni önmagadba, akkor az Élet is szerelmes lesz beléd. Ha szerelmes vagy önmagadba, megváltozik a testtartásod. Egyenes gerinccel jársz, és bátran megnyitod a mellkasod, a szíved. Felemeled a fejed, és többet mosolyogsz. Könnyebben visszatalálsz valódi természetedhez, ami a kedvesség. Erősebbnek érzed magad, mint aki előtt nincs lehetetlen. Ehhez kapsz energiát májusban, egyszerűen azért, mert májusban érezheted át a leginkább ezt az érzést. Érzékeld a Természet segítségét, és figyelj oda önmagadra, és a szerelemre, a Szerelmesedre most ebből a szempontból. Éld át szenvedélyesen, és örömmel életed minden pillanatát. Teremts időt önmagadra, amikor töltődhetsz, és teremts időt a Kedveseddel való együttlétre. Ha pedig még nincs melletted, akkor álmodd meg a számodra ideális kapcsolatot. Figyelj oda arra, mit súg a szíved, és kövesd bátran a megérzéseidet.

Májusban csupa olyan programmal várlak, ami segít abban, hogy nyisd a szíved, hogy kapcsolódj, és hogy szeresd önmagad, és a Párodat. Ebben a blogban most három ilyen programról írok.

szívkikeletMájus 1-jén indul a Lélektárs behívó online kurzus, ami egyben az egyik felajánlásom is, hiszen a részvételi díja most nagyon kedvező. Ez egy olyan kurzus, amit akkor állítottam össze, amikor még én is vártam a Párom, a Lélektársam megérkezését, és fontos volt számomra, hogy megtaláljuk egymást.

Mindazoknak szól, akik szeretnék figyelmük egy részét lélektársuk megtalálására felajánlani, és ezáltal megnövelni vonzásukat, amely a legmegfelelőbb időpontban elhozza számukra valódi társukat.

Rátalálhatsz a valódi szerelemre – legyél akárhány éves-, ha hiszel benne, és ha minden szinten felkészíted magad, hogy energetikailag tökéletesen együtt rezegj azzal a szerelemmel, amelyet keresel.

Mivel támogatlak Téged a folyamatban?

• 6 héten keresztül 12 leckével

• rezgésszint emelő gondolatokkal és feladatokkal

• megerősítésekkel

• videó anyagokkal

• hanganyagokkal

• letölthető meditációkkal

• sok szeretettel

• valóságteremtő technikákkal

Az on-line kurzus előnye, hogy a feladatokat lementheted, és a számodra ideális időpontban végezheted el.

A figyelmed fókuszát egy erős támogató folyamat mentén lélektársad behívásán tartja, ezáltal életre keltve vonzásod törvényét.

Az on-line kurzus részvételi díja 24 000 Ft.

Felajánlás!

Az idén, hálából az Univerzumnak, mert a folyamat számomra elhozta a Lélektársamat, 24 000 Ft helyett 6 660 Ft a kurzus 12 leckéje. Kívánom, hogy mindenki, aki részt vesz benne, megtalálja azt a boldogságot a Szerelme oldalán, amit megálmodott magának.

Jelentkezni itt tudsz, a tárgymezőbe kérlek, írd be: Lélektársam

Az online kurzus alatt lehetőséged van továbbá személyre szóló, e-mailben történő kíséretre is, így a saját személyes életedre nézve a kurzus hatékonyságát megnövelheted! A segítségemet a kurzus alatt kétszer veheted igénybe. A személyes visszajelzéseket a kurzus részvételi díja most tartalmazza.

szívnyitás“Ha fényünket felragyogtatjuk, önkéntelenül jelt adunk másoknak, hogy ugyanezt tegyék. Ha megszabadulunk félelmeinktől, már a puszta jelenlétünk is felszabadít másokat.” (Nelson Mandela)

Az agy nem önállóan cselekszik, hanem a szív jelzései alapján. Meggyőződéseink a szív által sugárzott elektromos, és mágneses hullámok formájában lépnek kölcsönhatásba a fizikai világgal. Szívünkkel megváltoztathatjuk a világot. Amiben hiszünk, megvalósul, mert a hitnek van a legnagyobb- a szívtájékból kiáradó- mérhető ereje. – Pierre Frankch: A rezonancia törvénye c. könyvéből

Könnyű a szívnek hinni, a szívet nyitni? Néha ez tűnik az egyik legnehezebb feladatnak, főleg, ha a múltbeli sérelmeinkre gondolunk, és az elménkre hallgatunk. Májusban nem maradhat a szíved bezárva, mert akkor rendkívül sok lehetőséget szalasztasz el a szeretteljes kapcsolódásokra.

Május 17-én, szombaton 15-órától 19 óráig szeretettel várunk

a “Szívkikelet” jógaműhelybe

Ezen a jógaműhelyen:

• Az összehangolódás, és bemelegítés után egy kundalini jóga gyakorlatsort hajtunk végre a szívünk megnyitására

• Meditálunk annak érdekében, hogy a szív nyitásának pozitív következményei hassanak az elménkre, és csakráinkra

• Közösen zengetünk egy mantrát, amely az érzelmeinket hozza összhangba testünkkel, elménkkel, és a vágyainkkal

A jógaműhely helyszíne: Budapest, XII. kerület, Arató köz 1.

A részvételi díj 4 400 Ft, amit jelentkezés után, a visszaigazoló levélben szereplő számlaszámra tudsz átutalni.

Jelentkezni itt tudsz, az üzenet tárgysorába írd be, kérlek: szív

Május 21- én indul a Kiteljesedés 3.0 webkurzus, ami most az ötödik felajánlásom is Megszabadulásegyben a májusra való tekintettel, hiszen a részvételi díja most kedvezményes, és a díjon a kurzus kezdetéig nem is változtatunk.

A kurzus egy 40 napos utazás, amely során minden nap küldök számodra egy feladatot, amely automatikusan eljuttat az önmagaddal kapcsolatos megbocsátásig. A megbocsátás rajtad keresztül, mint a Forrás megtestesülésén, eszközén keresztül történik, a szívedet kinyitva, és megtisztítva. A feladatok nem igénylik azt, hogy szenvedj, nem igénylik azt, hogy a fájdalmas múlton merengj. A mában, az elmédet lecsendesítve, a szívedet megnyitva, a szereteten keresztül juttatnak el a vágyott állapotba. A szemléletmódod, a világ és önmagad észlelése változik meg benned, így végre abbahagyhatod az önbüntetést, és elkezdhetsz valóban élni.

Olvass tovább a kurzusról, és jelentkezz itt!

Szeretettel várlak,

 

Arató Mónika

 

Send this to a friend