ne add felAz egyik legfontosabb dolog, amit a jógában megtanultam, az  az, hogy a kitartásnak, és a türelemnek mindig megjön az eredménye. A kundalini jógában olyan krijákat gyakorlunk, amelyek ismétlődő mozdulatokból, vagy kitartott testhelyzetekből állnak, illetve olyan meditációkkal dolgozunk, amelyek testhelyzetek, mudrák (kéztartások) hosszabb kitartását jelentik, gyakran egy mantra éneklésével együtt. Általában minden ilyen gyakorlatnál elérkezik egy pont, ahol az ego elkezd lebeszélni arról, hogy benne tartsam magam a helyzetben. Nehéznek érzem, az egóm azt mondja, hogy ezt már semmiképpen nem lehet kibírni, és arra kezd rábeszélni, hogy adjam fel, mégpedig azonnal. Akárhányszor úgy döntöttem, hogy nem adom fel, a kitartás mindig meghozta az eredményt. Ha kitartom az adott helyzetet, akkor a legnehezebb pont egyszer csak átfordul, és hatalmas eufóriává, hálává változik, és Isten még mélyebb megértéséhez vezet.

Sok tanítást ad ez az élettel kapcsolatban is. Szinte mindannyiunknak van valami megoldandó dolga az életében. Az egészség, bőség, és boldog párkapcsolat az a három lábú szék, amin ülveegészség- szerelem-bőség biztonságban, és harmóniában érezzük magunkat. Vagyis, ha ez a három dolog megvan az életünkben, akkor általában jól vagyunk. Ha a szék egyik lába hiányzik, rövidebb vagy hosszabb, mint kellene, akkor nem tudunk kényelmesen ülni a széken. Ha a kihívást jelentő élethelyzetet meg akarjuk váltani, ahhoz hatalmas hitre, elszántságra, türelemre és kitartásra van szükség. Ha ezek megvannak, találunk segítőtársakat, vagy nyílik valamilyen ösvény, ami kivezet az adott helyzetből. A legeslegnehezebb helyzetben szinte lehetetlen ebben hinni, mégis csak így érdemes. Ha meg tudjuk tartani magunkat az elhatározásunkban, és a hitünkben, akkor a helyzet változni kezd.

Azok a folyamatok, amelyekbe tanulási, fejlődési szándékkal belevágunk, megmutatják a határainkat, és ha elhisszük, hogy képesek vagyunk a határon túlmenni, akkor meghaladhatjuk addigi önmagunkat. Ebben hiszek, ezt tapasztalom emberként, és tanítóként, ebben gyűjtöm nagykanállal a tapasztalatokat, és ebben igyekszem magam is helytállni.

Április 8. éjféli jelentkezéssel most két olyan programban is rész vehetsz, ami közelebb visz önmagadhoz, segít azoknak a blokkoknak az eltávolításában, amelyek eddig gátoltak egy vagy több életterületen.

Az egyik ilyen a Munay- Ki beavatás. Április 19-én egy napos Munay- Ki energiaátadást tartok, amelyen mind a kilenc rítust átadom. Erre a programra már csak egy helyünk van. Április 25-26-27-én három napos Munay- Ki beavatást és oktatói képzést tartok, azok számára, akik tovább szeretnék adni a rítust, illetve szeretnének egy támogató közösségben mélyebbre nézni a Munay- Ki világában.

Munay-ki archetípusokA Munay- Ki sokak számára egyik legmeghatóbb része, a Földőrzők rítusa. A rítus összeköt téged az arkangyalokkal, és az őrangyalokkal, akik a galaxisunk védelmezői. A Földőrzők, akik az összes élet védelmezői a Földön, az őrangyalok közvetlen védelme alatt állnak, és meg tudják idézni erejüket bármely szituációban, amikor szükség van rá, hogy gyógyulást és egyensúlyt hozzanak. A Földőrzők rítusa segít elsajátítani a látnokok képességét és valóssággá álmodni a világot. A rituálé összeköt téged a csillagokkal és a Nappal.

Ha április 8-án éjfélig jelentkezel, akkor most még kedvezményesen vehetsz részt! Ha részesülni szeretnél a Munay- Ki energiájában, és a kedvezményben, akkor olvass tovább a részletekről, és jelentkezz itt!

Szintén április 8. éjfélig tudsz még jelentkezni a Bőségvonzó online kurzusra. A kurzus segítségével megérted, hogy minek a következménye, ami eddig történt az életedben. Meggyógyíthatod, és elengedheted mindazt, ami egy torz valóság megteremtésében eddig veled volt, és belekezdhetsz annak az életnek a megteremtésébe, amire valóban vágysz. Magadba gyűjtheted azt a belső erőt, ami ahhoz kell, hogy valóban változtatni tudj az általad kívánt valóság irányába. Megérkezhetsz a szeretetbe, ami a bőség és gazdagság alapja is.

A kurzusról olvass tovább és jelentkezz itt!

 

Szép tavaszt és boldog napokat kívánok,

Arató Mónika

 

Send this to a friend