Bemutatkozás

Ismerd meg önmagad és minden lehetőségedet, ami segít megélni az életedben a Teljességet!

A bal oldalon a blogértesítőre való feljelentkezéssel töltsd le az ingyenes e-bookot!

A Teljesség felé vezető utad során az oldal alapítója, Arató Mónika lesz segítségedre.

Arató MónikaArató Mónika (Simrat Kaur)

Gyógyító, tanító, író, kundalini jóga instruktor

Több mint tíz évig dolgozott vezetőként különböző nemzetközi vállalatoknál. Majd emberek képzésével kezdett foglalkozni, vezetői coaching, szervezetfejlesztési folyamatok és vállalati tréningek keretében. Sikeres volt, valami mégis hiányzott.

Lépésről- lépésre haladt, egyre erősödő intuícióját követve, majd a „nagy ugrás” is elkövetkezett. Írni, tanítani és gyógyítani kezdett, és megérkezett azokhoz az életfeladatokhoz, amelyekben a mai napig is legnagyobb örömét leli. Immár több, mint 10 éve gyógyít, tanít és ír. Hivatása, hogy segítsen elérni a céljukat mindazoknak, akik egészséges, boldog és teljes életre vágynak. Hivatásán belül különösen fontos területnek érzi, hogy tanítsa és segítse a nőket, hogy valódi ragyogásukat, önvalójuk tiszta tündöklését éljék. A Nő a szépség megtestesítője, az öröm forrása, a mindennapok megédesítője, az otthon őrzője, a Férfi múzsája.

Képzések:

  • Agykontroll
  • Asszonysors- női agykontroll tréning
  • Fényadás
  • Megoldás-orientált coach képzés
  • Vezetői coach- tréneri képzés
  • Tudatosság Akadémiája- 6 hónapos képzés Sarkadi Krisztával
  • A Csodák Útja- 1 éves képzés a Course in Miracles tanításai alapján Sarkadi Krisztával
  • Danu papnője iskola- 3 éves képzés Veres Krisztával
  • 1,5 éves Gyógyítói kurzus Gill Roslin Wright-tal
  • Mátrix és kvantum gyógyítás: tiszta energiák közvetítése a test öngyógyító folyamataihoz
  • Munay- Ki beavatások
  • Access Bars és Body kezelések; stressz és akadályok tisztítása az életterületeinken, valamint testkezelések a fizikai fájdalomintenzitások feldolgozásához és tisztításához Hatala Ágival
  • Kundalini jóga instruktori diploma /Kundalini Research Institute-USA/ Yogi Bhajan tanításai alapján
  • Kundalini jóga intstruktori képzés – Level 2. Tudatos kommunikáció Yogi Bhajan tanításai alapján
  • “Leadership and success” kundalini jóga vezetőképző program Sadhana Singh-gel

Megjelent könyve (2013): Lélekcsemegék minden napra

 

Send this to a friend